Fotó: DVSC kézilabda/Facebook
A mondás úgy szól: „Merj nagyot álmodni”! Ezt vallották Szilágyi Zoltán tanítványai is. Pedig mikor biztossá vált, hogy idén szabadkártyával indulhatnak a BL-ben, többen vélték úgy, a cívisvárosi hölgykoszorúnak túl erős még Európa legrangosabb sorozata. Voltak, akik úgy fogalmaztak, a csapat a pofozógép szerepét fogja betölteni az elit ligában. A lányok viszont csattanós választ adtak a kétkedőknek, éltek a lehetőséggel. Nem csak kihozták magukból a maximumot, még rá tettek három-négy lapáttal. Csoportjukban 15 pontot gyűjtve végeztek az előkelő, továbbjutást érő 5. helyen, ami már önmagában is bravúr. Tették mindezt úgy, hogy Vámos Petráéknak három fronton is helyt kellett állni a BL mellett a hazai pontvadászatban és a Magyar Kupában. Ehhez jött még, hogy a legjobbak a válogatottban is rendszeresen pályára léptek.
A piros-fehérek már a BL nyitányon jelezték, számolni kell velük, 32-29-re győzték le a 16-szoros svéd bajnok IK Sävehof alakulatát. A kétkedők csendesebbek lettek, de a Győr, a Bietigheim, az Odense elleni vereség után ismét megjött a hangjuk. A lányok azonban nem törtek meg, hittek magukban, a hit pedig eredményességgel párosult, a folytatásban két vállra fektették a Buducnost gárdáját, majd következett a csoda a Hódosban. A Lokomotív robogott és hét góllal verte a francia Brest együttesét. Erre az eredményre már felkapta a fejét a kézis elit és a szakmai is. A csoda pedig folytatódott, Töpfner Alexandráék elhoztak egy pontot az egyszeres BL győztes CSM Bukarest otthonából. A visszavágón már nem sikerült megszorítani a románokat, a Brest is visszavágott, ám Podgoricában visszatért a győztes útra a Loki.
Ami ez után történt, arra nehéz szavakat találni, a csoda jelző már kevés hozzá. A Bietigheim otthonából hátrányból fordítva hozták el a pontokat a debreceni lányok, majd egy 15 éves átkot megtörve, a BL-ben győzték le az AUDI ETO alakulatát. A csattanó a végére maradt, a Szilágyi tanítványok a Savehof vendégeként koronázták meg eddigi kiváló teljesítményüket.
A BL sikerek mellett a bajnokságban is menetel a csapat, harcban van a dobogóért, illetve a Magyar Kupában is ott lesz a tatabányai négyes döntőben.
Ezen eredmények tükrében minden dicséretet megérdemelnek a lányok, akik letették névjegyüket az elitben. Március közepén pedig jöhet a jutalomjáték, a címvédő Vipers elleni nyolcaddöntő. Az esélyek a háromszoros BL győztes norvégok mellett szólnak, de……A debreceni hölgykoszorú többször borította már a papírformát.




