Fotók: DVSC Kézilabda Akadémia
„A klubnál már javában nyári szünet van, így most csak az interjú miatt jöttem le Egerből Debrecenbe, az estét pedig végre otthon tölthetem Mezőcsáton.”
Az év serdülő kézilabdázójának megválasztott Koczka Lili mindennapjait hűen szemléleti a fenti gondolatsor, a DVSC Kézilabda Akadémia kiválósága három település között ingázik, de elmondása szerint a folyamatos pörgés élteti. A tizenhét esztendős irányító-átlövőt a klub legnagyobb tehetségei között tartják számon, ám hosszú és rögös út vezetett idáig, Lili ugyanis az alig ötezres lélekszámú Mezőcsáton látta meg a napvilágot.
„A szülővárosomban nincs nagy hagyománya a sportnak, így számomra ez inkább családi örökség, mivel édesapám labdarúgó volt, míg anyukám kézilabdázott – mesélte Koczka Lili. – Utólag visszagondolva igencsak hiperaktív kislány lehettem, állandóan izegtem-mozogtam, s már akkor is könnyen barátkoztam, szerettem csapatban játszani. A szüleim fontosnak tartották, hogy a bátyámmal együtt sportoljunk valamit, én a kosárlabdával kezdtem, de hamar átnyergeltem a kézire, ami annyira megtetszett, hogy hajlandó voltam hosszú órákat buszozni az egri edzésekre. A nevelőedzőm, Lakatos László nagyon tehetségesnek tartott, így sokkal idősebbekkel játszhattam együtt, ahogyan pedig megnövekedett az edzések száma, tarthatatlanná vált az ingázás, ezért a családommal Egerbe költöztünk. Kisiskolásként eleinte szokatlan volt a nagyváros nyüzsgése, s bár szerencsére hamar kiismertem magam az utcákon, a mai napig Mezőcsát jelenti az otthont számomra. Hálás vagyok a szüleimnek, akik nagy áldozatokat hoztak a fejlődésem érdekében, nekem pedig egyáltalán nem jelentett nehézséget lemondani a suli utáni programokról, mert akkor vagyok a legboldogabb, ha a pályán lehetek.”
Teltek-múltak az évek, Lili egyre érettebb játékossá vált, a tündérmese pedig folytatódott, Egerből Debrecenbe vezetett a fiatal tehetség útja. Az irányítóként és átlövőként is bevethető kézilabdázó tavaly nyáron érkezett a DVSC Akadémiára, tanulmányait pedig az Ady Endre Gimnáziumban folytatta.
„A beilleszkedéssel szerencsére nem volt probléma, a lányok mindenben segítettek, a városról és az akadémiai képzésről pedig csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Roppant maximalista embernek tartom magam, néha talán túl sokat is várok el magamtól, így szerettem volna a pályán és az iskolapadban is azonnal kimagasló teljesítményt nyújtani. Mindig lehet jobban játszani, s hiába kapok dicséreteket, sokszor elégedetlenül fekszem le aludni egy-egy meccs után, de talán éppen ez a hozzáállás sarkall arra, hogy többet akarjak kihozni magamból. A felnőttcsapatból Vámos Petra a példaképem, aki fiatal kora ellenére bátran, vagányan és dinamikusan játszik, hihetetlen győzni akarás dolgozik benne. Szeretnék irányítóként én is egyre többet magamra vállalni, ehhez sikerorientált szemlélet és sok-sok pozitív visszajelzés szükséges, utóbbit maximálisan megkapom a csapattársaimtól. Egyáltalán nem bánom, ha tőlem várják a váratlan megoldásokat, nagyon jó érzés, hogy bíznak bennem, szeretem a kihívásokat. A nehéz helyzetekben igyekszem a vállamra venni a csapatot, de nem tartom magam olyan játékosnak, aki mindenáron egymaga szeretné eldönteni a meccseket, számomra egy kulcspassz ugyanannyit ér, mint egy átlövésgól.”
A serdülő és az ifjúsági bajnokság mellett a felnőttek között is kipróbálhatta magát Koczka Lili, aki elmondása szerint az NB II-ben élvezte legjobban a játékot. Korosztályában idén őt választották meg a legjobb debreceni játékosnak, a szakértők pedig úgy látják, hogy a közeljövőben az első csapatban is lehetőséget kaphat a bizonyításra.
„Szeretek felnőttek ellen játszani, mert gyorsan kell gondolkodni, a rutinosabb játékosok eszén ugyanis nehezebb túljárni. Álmodozó típusnak tartom magam, talán elárulhatom, hogy az első edzésem után odaszaladtam anyukámhoz, és a fülébe súgtam, hogy márpedig én BL-győztes leszek a Győrrel (nevet). Ahogyan belecsöppentem ebbe a közegbe, természetesen realizálódott bennem, hogy ez nem csettintésre megy, még ahhoz is nagyon sokat kell dolgoznom, hogy az élvonalban pályára léphessek. A vágyainkért dolgozni kell, én pedig mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy az álomból valóság váljon. Igyekszem lépésről lépésre haladni, elsőként jó lenne mihamarabb felépülni a sérülésemből, jövőre már ismét a pályán szeretném segíteni a csapatot. A gyorsaságom és a súlypont-emelkedésem erősségem, de a rehabilitációt követően a védekezésemen sokat kell javítani, a mai modern kézilabdában univerzális játékosokra van szükségük a csapatoknak. Önbizalom terén is van hova fejlődnöm, mert olykor még mindig megilletődötten játszom, el kell hinnem, hogy nem véletlenül vagyok itt, megdolgoztam azért, hogy az akadémián fejlődhessek tovább. Amióta felnőtt bajnokságban debütálhattam, kevésbé izgulok a mérkőzések előtt, bízom benne, hogy ha idővel megkapom a lehetőséget az NB I-ben, tudok majd élni vele. Ami a távolabbi jövőt illeti, nagyon megtetszett az edzői hivatás, emellett pedig van játékvezetői végzettségem, így amíg csak lehet, szeretnék a kézilabda közelében maradni.”
P.G.
