Mindent vittek a debreceniek

A 12 érintéses versenygombfoci szakágban az idei Magyar Kupát – ami egyben a következő világbajnokság első selejtező fordulója is – április utolsó hétvégéjén rendezték meg Budapesten

0

image-16-300x171 Mindent vittek a debreceniekÖt egyesület 15 versenyzője állt asztalhoz és kezdte meg két csoportban a küzdelmeket. Városunkat a DSC-ALE hat kiválósága, Kovács Nándor, Kiss Levente, Major Bence, Puskás László, Matkó Péter és Zubora János képviselte.

A ranglista alapján kialakított két csoportban küzdöttek a versenyzők. Az “A” csoportot a debreceni Matkó az OB-hez hasonlóan megnyerte, mindössze az Európa-bajnok csapattársától kapott ki szűken. Aki viszont meglepetésre két vereséget is összeszedett. Az Eb döntő visszavágójaként Koczortól, illetve Lukácstól. Továbbjutását azonban nem fenyegette veszély, mivel Kondor G. ezúttal is elmaradt a várakozástól.

A “B” csoportot a cívisvárosi Kovács magabiztosan nyerte, csak Kondor B. ellen remizett, miközben csapattársát, Kiss Leventét is legyőzte. Aki emellett szintén egy Kondor B. elleni döntetlennel végzett, a többi mérkőzését behúzta, így második helyen jutott a negyeddöntőbe.

A negyeddöntők igazi kupacsatákat hoztak! Két pályán is döntetlennel végeztek a felek. Ráadásul mindkét helyen a csoportgyőztes játszott a másik csoport 4. helyezettjével. A sors úgy hozta, hogy az egyik ágon ez a két legutóbbi Európa-bajnok, Kovács és Puskás csatáját hozta. A 4-4-es végeredmény után előbbi idegei bírták jobban a büntetőpárbajt. A másik ágon Major megoldásból hozta döntetlenre Matkó ellen a mérkőzést, ami után nem hibázott, míg ellenfele egy kapufával hibát vétett. A másik két asztalon egyaránt 4-3-as siker született, a csoportjában 2. helyen végzett Lukács és Kiss győzte le a 3. helyen továbbjutó Kondor Balázst illetve Koczort. Az elődöntőben Kiss egyetlen góllal bizonyult jobbnak a fiatal Major ellen (1-0), míg Kovács átgázolt Lukácson (5-2). A bronzcsatában aztán Major 5-3 arányban győzedelmeskedett, így a negyedik versenyén is javított az előző helyezésén! Vajon meddig lehet ezt folytatni? A döntőben a csoportmérkőzés visszavágóján Kiss ténylegesen visszavágott, 4-3 arányban legyőzte klubtársát.

Végeredmény

1.Kiss Levente (DSC-ALE)

2.Kovács Nándor (DSC-ALE)

3.Major Bence (DSC-ALE)

7.Puskás László (DSC-ALE)

8.Matkó Péter (DSC-ALE)

11.Zubora János (DSC-ALE)