Négy év után nyerhet ismét érmet a Loki az NB I-ben

Nagy a versenyfutás a dobó második és harmadik fokáért, melyre négy csapat pályázik, köztük a DVSC.

0

DVSC-Fehervar-NBI-011-300x158 Négy év után nyerhet ismét érmet a Loki az NB I-benFotó: Ásztai Csaba

Már csak négy forduló van hátra az OTP Bank Liga 2022-2023-as sorozatából, a tervek szerint május 27-én véget érnek a küzdelmek. Két kérdés eldőlni látszik, a Ferencváros megvédi címét, a Vasas pedig villámlátogatást tett az NB I-ben, nagy valószínűséggel a következő szezont a másodosztályban kezdi meg. Azt, hogy mely gárda búcsúzik még az első osztályból, nem lehet tudni, hat csapat, de leginkább a Honvéd, a Fehérvár és a Mezőkövesd van még veszélyben.

A másik két érem sorsa sem dőlt még el, melyre négy gárda, a Vasutas mellett a Kecskemét, a Paks és a Puskás Akadémia pályázik. Jelenleg a hírősvárosiak állnak a 2. helyen (51), a Paks a 3. (47), a DVSC a 4. (46) és a Felcsút az 5. (44). Ebből az látszik, a Fejér vármegyeiek pályázhatnak leginkább a bronzéremre.

Srdjan Blagojevic legénysége 13-7-9-es mérleggel a 4. helyről várhatja az utolsó négy fordulót. Azt csak halkan tesszük hozzá, az, hogy nem áll előrébb a piros-fehér alakulat, nagyban köszönhető Bognár Tamásnak. A sorsolása nem könnyű a Lokomotívnak, hétvégén a közvetlen rivális paksiakkal csapnak össze, majd fogadják a kiesés elől menekülő Honvédot. Az utolsó előtti játékhéten a címvédő Ferencváros otthonába utaznak Bódiék, végül az idei sorozatot lezárandó, az egyre jobb formában lévő Újpest látogat a Nagyerdei Stadionba. Az atomvárosiakkal döntetlenre áll a párharc, a kispestieket mindkétszer legyőzték a piros-fehérek, a Fradi mindkét összecsapást megnyerte, míg a lilákkal szemben egy győzelem és egy döntetlen a mérleg. A legideálisabb az lenne, ha mind a 12 pontot begyűjtené a DVSC, de három nyert meccsel már oda lehet érni a dobogóra, akár a 2. helyre is. Szombaton tisztábban látunk majd, ha sikerül otthonában legyőzni az atomvárosiakat, a bronzcsatában a Loki várhatja kedvezőbb helyzetből a hátralévő három fordulót, már saját kezében lesz a sorsa.

A DVSC hátralévő mérkőzései:

Paks – DVSC, DVSC – Honvéd, Ferencváros – DVSC, Újpest – DVSC

A négy gárda közül talán a Paks sorsolása tűnik a legkönnyebbnek, ugyanis a DVSC után a Mezőkövesddel, a Puskás Akadémiával és a Zalaegerszeggel találkoznak. Mióta Bognár György vette át ismét a csapat irányítását, szárnyal a gárda, tíz meccsből nyolcat megnyertek a zöld-fehérek. Ha maximális pontszámmal abszolválják a hátralévő négy mérkőzést, a Kecskemét pedig botlik, 2010-11 után akár ismét bajnoki ezüstérmesént zárhatják az idei sorozatot.

A Paks hátralévő mérkőzései:

Paks – DVSC, Mezőkövesd – Paks, Paks – Puskás Akadémia, ZTE – Paks

A Puskás Akadémiára is nehéz meccsek várnak, sorrendben a Zalaegerszeg, a Fehérvár, Paks és a Honvéd együttesei ellen lépnek pályára az elkövetkező hetekben. Ebből a kvartettből három a kiesés elől menekül, mely gárdák alaposan megnehezíthetik a községi alakulat dolgát. Úgy értesültünk, Hornyák Zsolt a szezon végén távozik, ha igazak a hírek, a Puskás trénere szeretne dobogós hellyel elköszönni a klubtól.

A Puskás Akadémia hátralévő mérkőzései:

ZTE – Puskás Akadémia, Puskás Akadémia – Fehérvár, Paks – Puskás Akadémia, Puskás Akadémia – Honvéd

A Kecskemét sorsolása sem tűnik könnyűnek, ugyanis Honvéd-Ferencváros-Újpest-Kisvárda elleni párharcok várnak még az év meglepetéscsapatára. Négy pont az előnyük a paksiakkal szemben, ha Szabó István legényei legalább hat pontot szereznek, jó esélyük van arra, hogy a 2. helyen zárják a bajnokságot. Viszont még ez esetben sem mehetnek biztosra, ha a Paks mind a négy meccsét behúzza, megelőzi a lila-fehéreket.

A Kecskemét hátralévő mérkőzései:

Honvéd – Kecskemét, Kecskemét – Ferencváros, Újpest – Kecskemét, Kecskemét – Kisvárda

A versenykiírás értelmében, azonos pontszámnál először a több győzelem, ha ez is egyezik, akkor a gólkülönbség dönt a helyezésekről.

A debreceni labdarúgás szerelmesei abban bíznak, hogy a 2018-2019-es bajnoki év után ismét dobogón végez a Lokomotív. Azt bátran kijelenthetjük, ha ez nem sikerül, de az első ötben zár a csapat, azt már sikerként lehet elkönyvelni, az érmes hellyel viszont megkoronázhatja idei teljesítményüket a DVSC.

Mi csak annyit tennék hozzá: Hajrá Loki!

KZT