A mai második edzőmérkőzésen a román élvonalban szereplő Temesvári ACS Poli együttese ellen vívta bajnoki főpróbáját a DVSC labdarúgócsapata a Nagyerdei Stadionban. A bemelegítésnél megsérült Novota János, így helyén a 17 éves Kovács Péter kezdett. Kisebb sérülés miatt Ioan Filip és Könyves Norbert sem lépett pályára.

A vendégcsapatról érdemes tudni: annak ellenére az élvonalban maradt, hogy a szezont 14 pont levonásával kezdte – az osztályozót jelentő 12. helyen zárt. A bennmaradásért az UTA Araddal játszott, és 5-1-es összesítéssel megnyerte a párharcot.

lokitemesvár2 Négyet rúgott a Loki!A mérkőzés később kezdődött, a felhőszakadás miatt ugyanis a temesváriak lassabban tudtak haladni, és nem értek időben a Nagyerdei Stadionba.

Bár eredetileg csak az A2-es szektor lett volna nyitva, de akkora volt az érdeklődés, hogy további két szektort bocsátottak a szurkolók rendelkezésére.

Már a 4. percben nagy helyzet adódott a Loki előtt: Jovanovic lerázta védőjét, betört a 16-oson belülre, majd középre passzolt, az érkező Takács a bal kapufára rúgta a labdát. A 9. percben megszerezte a vezetést együttesünk: Kuti jobb oldalról, szabadrúgásból ívelte a túloldalra a labdát, Sós Bence pedig a balösszekötő helyéről kilőtte a hosszú alsó sarkot. Lelkesen, nagy elánnal futballoztunk, és ezt a szurkolók is értékelték, többször megtapsolták a csapatot. Idővel kiegyenlítettebbé vált a játék, az ellenfél is eljutott helyzetig.

lokitemesvár3 Négyet rúgott a Loki!A második félidőben is irányítottuk a játékot, az 59. percben pedig növeltük az előnyünket: Tőzsér passzolt Holmanhoz, aki rögtön továbbadta a labdát Takácsnak, ő pedig 11 méterről a kapuba lőtt, a labda a lécről pattant a hálóba. A támadó öt perccel később újabb találatot szerzett, ezúttal Kuti beadását fejelte a kapuba. És ezzel még nem volt vége, mert a 83. percben Szekulics szöglete után Mengolo fejelt a hálóba. A végén Djelmic is rúgott egy gólt, de azt a játékvezető nem adta meg les miatt.

A DVSC tehát 4-0-ra megnyerte a felkészülési mérkőzést. Következik jövő hét szombaton a Mezőkövesd elleni találkozó, immár a bajnokságban.

Edzőmeccs
DVSC – Temesvári ACS Poli 4-0 (1-0) 
Nagyerdei Stadion, 2000 néző. Vezette: Takács T.
DVSC: Kovács P. (Nagy S. 46.) – Kuti (Djelmic 80.), Kinyik, Mészáros (Szatmári 80.), Ferenczi – Jovanovic, Szekulics, Tőzsér, Sós (Völgyi 65.) – Holman (Kusnyír 80.), Takács T. (Mengolo 71.)
Gól: 1-0 Sós (9.), 2-0 Takács T. (59.), 3-0 Takács T. (64.), 4-0 Mengolo (83.)