Fotó: dvsc.hu
Újra a futballról szólt minden egész héten a Nagyerdei Stadion tájékán. Elkapta az embereket az őrület, megtöltötték az arénát, és szorítottak a srácokért. Az államalapítás ünnepe előtt néhány nappal a labdarúgás debreceni újraalapításáról álmodtunk. Húsz perc kellett az ébredéshez.
Ha van bennem hiányérzet, az nem a kiesés miatt, hanem a mutatott produkció okán lehet. Tizenhatezer ember harsogta a szlogent a kezdés előtt, tizenhatezren – a vendégeket kivéve – öltöztek pirosba, és ugyanennyien várták a csodát. Meg azt, ha tovább megy a gárda, zöld-fehérek után jöhetnek a lilák Itáliából.
Ültünk a székben, és révedten bámultunk magunk elé. A Debrecen nem találta a ritmust, gyáván, félénken, kishitűen próbált úrrá lenni a gondokon, és ehhez jött még a vezér kapitális labdaeladása a középpályán, amiből a szomszédok azonnal büntettek. Ekkor ébredt fel a társaság, próbálta a játékot, de a Rapid azonnal megfojtott minden kezdeményezést. Jött még egy szerencsétlen öngól – Kusnyír átverése után – és el is dőlt minden. A második félidő már egy olyan rájátszás volt, aminek a vendégek részéről nem is akadt tétje.
Azt mondta a hazai mester a lefújás után, kiégett a csapat. Megkockáztatom, nem ezt a kifejezést akarta használni. Mert ha kiégett, akkor baj van. Blagojevic azonban bizonyította, nemcsak ért a focihoz, de kiváló pedagógus is. Nem dőlt össze a világ, a csalódáson túl kell lenni. A jobbiktól kaptunk ki, ez van. Most következik három hazai meccs a bajnokságban. Jön a Kisvárda, majd az MTK, végül a Kecskemét. Be lehet bizonyítani, hogy amit a publikum, a szaksajtó elemez, magyaráz, a Debrecennek ott a helye a magyar élvonal elején. Egy év alatt jutott el a gárda a nemzetközi porondig. A következő tizenkét hónapban folytatni kell a ház építését, aztán jövő ilyenkor várhatjuk akár a Fiorentinát is.
A Wien elleni száznyolcvan percet pedig nem kell rapid gyorsan elfeledni, hanem illik belőle tanulni. Nehogy kiégjen a tudatunkból, hogy ennél sokkal többet tud a társaság.
W.Gy.
