Nem borult a papírforma a Groupama Arénában

Pont nélkül tért haza Joan Carrillo együttese a fővárosból, a Ferencváros az első félidőben kétszer, a másodikban egyszer vette be Hrabina kapuját és megnyerte a mérkőzést.

0

loki-300x166 Nem borult a papírforma a Groupama ArénábanFotó: FTC

Szombaton a fővárosban volt jelenése Joan Carrillo együttesének, ugyanis a 27. fordulóban a bajnokaspiráns Ferencváros otthonában léptek pályára. Legutóbb sikerült legyőzni a zöld-fehéreket, ám a népligeti pályán tíz éve nyeretlen a debreceni gárda. Az esélyek a Fradi mellett szóltak, ám tavasszal a két kiesőjelölt is bizonyította, lehet pontokat csenni a listavezetőtől. Bódiék is többször megmutatták már, hogy élcsapatok ellen is eredményesek tudnak lenni, ezért bizakodva vártuk a szombati párharcot.

A hajdúsági gárda szakvezetője egy helyen változtatott a Zalaegerszeg elleni csapatán, a védelem jobb oldalán Poór helyett Kusnyírt jelölte a kezdőbe. A riválisok közül a Mezőkövesd nyert Kisvárdán, így két egységgel megelőzte a Vasutast, míg a veszélyzónában lévő Gyirmót döntetlenre végzett a Felcsúttal és közelebb került a debreceniekhez. Tudván ezen eredményeket, legalább egy pontot el kellett hoznia a Groupama Arénából a Lokinak, hogy visszaálljon a forduló előtti különbség a Győr megyeiekkel szemben.

Ferencvárosi helyzettel indult a mérkőzés, középkezdés után egy szélről érkező beadás Mmaee-t találta meg, de a hazai támadó elcsúszott, ám a labda Zubkovhoz került, aki kiszorított helyzetből lőtt, Hrabina viszont jól zárta a szöget. Ahogy várható volt, a hazaiak nagy lendülettel kezdtek, míg a debreceniek igyekeztek zárni a területeket, lassítani a játékot. A 6. percben Botka futott el szélen, beadása Marquinhoshoz került, aki állítgatás nélkül lőtt, ám a Loki cerberusa ismét hárítani tudott. Három minutum elteltével már Hrabina is tehetetlen volt, Civic centerezését Tokmac fejelte 8 méterről a kapuba (1-0). Szinte azonnal egyenlíthetett volna a Debrecen, Dorian Babunski vezethette Dibuszra a labdát, ám hosszan szöktette magát, így odalett az ígéretes lehetőség. A zöld-fehérek irányították a játékot, igyekeztek nyomás alatt tartani a vendégeket, főleg a két szélen voltak aktívak. A kezdeti bizonytalanság után stabilizálódott a DVSC védelme, sorra elakadtak a ferencvárosi támadások. A 25. percben David Babunski lőtt félfordulatból, Dibusznak nyújtózkodnia kellett, hogy szögletre tolja a jobb felsőbe tartó labdát. Kijött a szorításból a hajdúsági gárda, egyre többször jutottak el a hazai tizenhatosig, nem kevés munkát adva a védelemnek. Félórához közeledve Dzsudzsák eresztett el egy löketet, ám a labda a keresztléc fölött egy méterrel hagyta el a játékteret. Valamivel többet birtokolta ugyan a Fradi a labdát, ám kiegyenlítődött a játék az utolsó negyedórában. A 39. percben viszont megduplázta előnyét a zöld-fehér gárda: Tokmac ugratta ki a leshatárról induló Marquinhost, aki a kimozduló Hrabina mellett a kapuba helyezte a labdát (2-0). Bódi passza után David Babunski szépíthetett volna, ám lövése elakadt Dibuszban, maradt a kétgólos hazai előny. A félidőt vége előtt Kusnyír mentett nagyot, így nem változott az eredmény, a hazaiak várhatták nyugodtabban a folytatást.

Szünetben egy helyen változtatott a Loki szakvezetője, Bódi helyett Bévárdit küldte pályára. Feljebb tolta a védekezését a piros-fehér alakulat, már labdakihozataloknál igyekeztek megzavarni a hazaiakat, tették ezt több kevesebb sikerrel. Az 54. percben majdnem megtriplázta előnyét a Ferencváros, ám ezúttal Kusnyír volt veszélyes saját kapujára, Hrabinának alaposan feladva a leckét, ám a debreceni portás nagyot mentett. Kis idő múlva ismét veszélyeztetett a Fradi, Marquinhos beadása az üresen álló R. Mmaeet találta meg, ám a támadó a kapufát találta telibe, majd nem sokra rá Marquinhos közeli fejese szállt kevéssel mellé. Próbálkoztak támadásépítésekkel a hajdúságiak, ám a kísérletek rendre elakadtak a hazai térfél közepén. A 73. percben eldőlni látszott a mérkőzés, miután a csereként pályára lépő Zachariassen fejelt a hálóba (3-0). Előtte Hrabina hatalmasat védett, R. Mmaee emelését ütötte ki, a kipattanót viszont értékesítette a norvég támadó. A gól után állandósult a Fradi fölénye, bár próbált támadni a Debrecen, ám hiányzott az a bizonyos átütő erő a játékból. Már a hazaiak is visszavettek a tempóból, nagyon nem erőltették a támadásokat, az eredmény már nem is változott, 3-0-ra nyert a Ferencváros.

NB-I 27. forduló

Ferencváros – DVSC: 3-0 (2-0)

Ferencváros: Dibusz – Botka, Blazic, Kovacevic (S. Mmaee 57’), Civic – Vécsei (Zachariassen 67’), Esiti, Marquinhos (Gavric 67’), Tokmac – Zubkov (Somália 75’), R. Mmaee (Boli 75’)

Vezetőedző: Stanislav Cherchesov

DVSC: Hrabina – Kusnyír (Baranyai 81’), Deslandes, Pávkovics, Charleston – Varga (Bényei 62’), Baráth – Bódi (Bévárdi 46’), Da. Babunski, Dzsudzsák (Ugrai 62’) – Do. Babunski (Rácz 81’)

Vezetőedző: Joan Carrillo

Gólszerzők: Tokmac 9’, Marquinhos 39’, Zachariasse 73’

KZT