Fotó: dvsc.hu
Lassan egy hónapja tart a DVSC nyári felkészülése, a napi tréningek mellett pedig edzőmérkőzések is szerepelnek a csapat programjában. A Huszti-Toldi edzőpáros gárdája szerdán délután a harmadik felkészülési mérkőzését játszotta le, az ellenfél ezennel a Soroksár volt. A 2×50 perces találkozón Bényei Ágoston és Bévárdi Zsombor már ismét játszhatott, de továbbra is távol maradt a sérüléssel bajlódó Kundrák és Pávkovics. Kiemelendő, hogy a DVSC két saját nevelésű játékosa, Sipos Szabolcs és Tordai Balázs is bizonyíthatott, de David Babunski, Marko Nikolic és Sylvain Deslandes is fellépett a kiváló minőségű gyepszőnyegre.
Az első tíz percben kiegyenlített volt a találkozó, szinte csak a két tizenhatos között zajlott a játék, a kapuk pedig nem kerültek veszélybe. A 11. percben azonban a Loki az első helyzetet rögtön gólra váltotta: a soroksári védelemben egy óriási kommunikációs hiba csúszott, majd Bárány Donát lecsapott a lehetőségre és könnyedén a bal felsőbe talált. Ezután kis híján Szécsi duplázta meg a piros-fehérek előnyét, de egy iparkodó védő az utolsó pillanatban végül beleért és szögletre mentett. Bár a folytatásban a Ferencváros tartalékcsapatának számító Soroksár valamivel többet támadott, továbbra is debreceni mezőnyfölényt láthatott a kilátogató publikum. A 16. percben Kusnyír pontosan passzolt középre, de a magas hálóőr kiütötte azt. A DVSC-ból még Ferenczi és Szécsi is távolról veszélyeztetett, majd Bárány is próbálkozott. A folytatásban még a Loki nyári szerzeménye, Nikolics szabálytalankodott, de a megítélt szabadrúgásból a soroksári támadó jócskán a kapu fölé lőtt. A 42. percben a Soroksár talált kaput, ám erre egyből válaszolt Dzsudzsák, aki kicsalogatta az ellenfél védőit, majd középre passzolta a labdát, de Sós a játékszerrel csupán a kapufát szólaltatta meg. Az első játékrész hajrájában Kusnyír egyértelműen beleért kézével a soroksári lövésbe, a megítélt büntetőt Gyömbér Gábor végezte el, de a labda a felső lécen csattant.
A második játékrész elején Ugrai a pálya bal szélén iramodott meg, ám beadása után Tischler fejéről a labda kapu fölé szállt, majd két perccel később szinte ugyanez történt a másik oldalon. A 68. percben először lőtt pontosan és ezzel egyben egalizált Soroksár, mivel Ladányi Gergő 24 méterről a jobb felsőbe bombázott. Nem sokáig állt azonban döntetlenre a meccs, mivel egy perccel később Korhut ívelt középre, ahol az érkező Ugrai a kapu torkából harmadik próbálkozásra gólt szerzett. Két minutummal később Pintér mozdult ki, majd a lecsorgó játékszer Tischler előtt kötött ki, aki az üres kapuba passzolt. Ezután már lassabb volt az iram a nagy szabálytalanságok nélkül lezajló mérkőzésen, de Tischler még egy szépségdíjas góllal jelentkezett, beállítva ezzel a 4–1-es végeredményt.
A DVSC következő edzőmérkőzésére július 17-én, szombaton, a Vasas ellen kerül sor.
Felkészülési mérkőzés
DVSC – Soroksár SC 4–1 (1–0)
DVSC, 1. félidő: Gróf – Kusnyír, Nikolic, Deslandes, Ferenczi – Baráth, Dzsudzsák – Szécsi, Bódi, Sós – Bárány.
DVSC, 2. félidő: Gróf (Hrabina) – Bévárdi (Tordai), Sipos, Poór, Korhut – Gyönyörű (Bényei Á.), Varga J., – Pintér, Babunski, Ugrai – Tischler.
Soroksár: Abu – Nagy O., Gengeliczki, Valencsik, Pászka, Gyömbér, Hudák, Ternován, Lőrincz, Korozmán, Magyari.
Csere: Major, Orosz, Lipcsei, Kópis, Ladányi, Tóth D., Szerető, Lovrencsics G.
Gólszerzők: Bárány 10′, Ugrai 70′, Tischler 72′, 80’ illetve Ladányi 68′
T.H.





