fotó:dvsc.hu

Sós Bence: A mérkőzés elején egy szögletnél összeakaszkodtunk Tóth Bencével, mindketten a földre kerültünk, ráestem a vállamra, ami még nem lett volna különösebben baj, de Tóth rám esett és akkor nagy fájdalmat éreztem. Az ápolás után folytatni tudtam a játékot, de továbbra is éreztem a fájdalmat, amíg bírtam, a pályán maradtam, de a 70. percben jeleztem az edzőmnek, cserét kérek.

Szerencsére jól vagyok, megúsztam az esetet törés nélkül, a lapockámnál van kisebb zúzódás, kissé be is vérzett. Edzést sem kellett kihagynom, ugyan úgy készülök a csapattal, mint eddig. Igaz, hétvégén voltak fájdalmaim, gyógyszert kellett bevennem, hogy tudjak aludni, most már ez nem zavaró. Mikor emelem a kezem, még érzékeny a vállam, de ettől tudok edzeni, a játékban nem fog hátráltatni.