Női junior kézi vb: A középdöntőben Svájcot is magabiztosan verték Vámos Míráék

A magyar lányok már fél lábban a negyeddöntőben érezhetik magukat, a továbbjutást kedden, Horvátország ellen biztosíthatják be.

0

VámosMíraSvájc-300x194 Női junior kézi vb: A középdöntőben Svájcot is magabiztosan verték Vámos Míráék

Fotó: IHF

A két debrecenit soraiban tudó női junior kézilabda-válogatott a csoportgyőzelem után 2 pontot vitt tovább a középdöntőbe, ahol először (hétfőn) Svájccal csapott össze.

A mieink már az első félidőben is folyamatosan növelték az előnyt, majd a fordulás után is jó teljesítményt nyújtva a végére teljesen felőrölték lányaink az ellenfelet. A papírforma a vártnál nagyobb arányban érvényesült, a vége 40–23 lett, mindez azt is jelenti, hogy Kiss Szilárd együttese már lényegében a negyeddöntőre készülhet.

Örömteli, hogy a Lokiban játszó Vámos Míra 3 góllal segítette csapatát, míg a DVSC Kézilabda Akadémián pallérozódó, kölcsönben játszó Török Lilly két találattal hívta fel magára a figyelmet.

A magyarokra kedden, a középdöntő második meccsén az Egyiptom ellen hétgólos győzelmet arató Horvátország vár.

Női U20-as világbajnokság, Szlovénia (Celje)

Középdöntő, IV. csoport: 

Magyarország-Svájc 40-23 (20-11)

Magyarország: Bukovszky, Zsigmond (kapusok), Ballai B. 4, Besszer 2, Faragó 4, Farkas J. 5 (2), Ferenczy 3, Juhász 5, Kajdon 3, Kiss Zs., Koronczai 3, Kukely 4, Mérai 1, Mlinkó Zs. 1, Török 2, Vámos M. 3, Vártok

Szövetségi kapitány: Kiss Szilárd

Kiállítások: 0, illetve 0 perc

Hétméteresek: 2/2, illetve 5/4

A másik mérkőzésen:

Egyiptom-Horvátország 17-24 (9-14)

A csoport állása: 

1. Magyarország 4 p (+36)

2. Horvátország 2 p (+6)

3. Svájc 2 p (-16)

4. Egyiptom 0 p (-26)

T.H.