Fotó: MKSZ
A mieink a századik Eb mérkőzésüket játszották. Illett tehát odatenni magunkat, mégha az előjelek nem is ezt mutatták. Kettővel gyorsan elmentek Grosék az elején, de Klujberék összekapták magukat. A 19. minutumban már mi vezettünk, de nem tudott egységünk olyan előnyt kiharcolni, hogy az ellenfél ne egalizáljon. A szünet így 14-14-es állással kezdődött.
A második rész elején Ana Gros beindult. Lövéseivel szemben sokszor érezte tehetetlennek magát kapusunk. Janurik helyett Szikora próbálta útját állni a zúgó labdáknak, Klujber, Vámos és Kuczora pedig állandóan mozgatták a szlovén védelmet. Ennek következtében volt, amikor már öttel is vezetett csapatunk. Elizabeth Omoregie törte meg a szlovének nyolcperces gólképtelenségét, meg is nyitották a falukat. Ez annyira sikeres lett számukra, hogy feljöttek kettőre. Golovin mester azonnal időt kért. Ez a rövid eligazítás használt is, mert hiába tombolt az egyenlítés reményében a hazi publikum, Janurik lezárta a háló előtti teret, Győri-Lukács találata pedig a meccset. 29-24-re nyertünk.
Tény nem erről álmodott a szakvezetés, de a hölgyek sem. Az is valós, hogy olyan rutinos kézilabdázók hiányoztak most Ljubljanában, mint Bíró Blanka, Kovacsics Anikó, Szöllősi-Zácsik Szandra, Tomori Zsuzsa, vagy Háfra Noémi. A miénk volt a legfiatalabb csapat. A jövő évi, decemberi világbajnokságon kell olyan eredményt elérni, hogy küzdhessünk a 2024-es párizsi olimpián való részvételért.
Magyarország – Szlovénia 29 – 24 (14-14)
Magyarország: Janurik – Győri-Lukács V. 4, KLUJBER 9 (2), FÜZI-TÓVIZI 2, Hornyák D., VÁMOS P. 4, MÁRTON G. 4
Cserék: Szikora (kapus), Kuczora 3 (2), Debreczeni-Klivinyi 2, Albek 1, Bordás
Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
Szlovénia: Vojnovic – Varagic, GROS 6 (2), Zulic 2, LJEPOJA 5, Omoregie 3, Mavsar 1
Cserék: Pandzic, Zec (kapusok), Zabjek, Klemencic 2, Lazovic 2, Stanko, Gomilar Zickelo, Svetik 1 (1), ABINA 3
Szövetségi kapitány: Dragan Adzsic
W.Gy.