Fotó: Papp Attila
Remekül kezdték a mérkőzést a lányok, már a második percben Horváth Viktória góljával megszerezték a vezetést. Lendületesen játszottak, gyors kontrák végén veszélyeztettek, de a következő találatra a 13. percig kellett várni, Üveges Katalin vezette a labdát a hazaiak kapujára, a társak megnyitották előtte a területet, lövésre szánta el magát és nagy erővel bombázott a léc alá. A félidő vége előtt Horváth Viki megkapta második sárgáját, így a kiállítás sorsára jutott, kissé túl szigorú volt a játékvezetői ítélet. A második félidőben is sok kontrát vezettek a lányok, de nem sikerült növelni előnyüket, már úgy nézett ki, marad a 2:0, de az utolsó két perc nem várt izgalmakat, őrült végjátékot hozott. A 38. percben a hazaiak váratlanul szépítettek, majd rá egy percre egy hatalmas bírói baki következtében egyenlítettek. Csapatunk lövéssel fejezett be egy támadást, a hazai kapus védése után a került a labda az labda az alapvonalon túlra, de mindenki legnagyobb döbbenetére a játékvezető kirúgást ítélt. Mivel a lányok előrementek, hogy elvégezhessék a sarokrúgást, már nem tudtak időben visszarendeződni, ezt pedig kihasználta az ELTE. Az őrület itt még nem ért véget, volt hátra egy perc! Három a kettőben támadtak a lányok, Bornemissza Barbi tökéletesen játszotta meg Üveges Katát, aki ismét előnyhöz juttatta csapatunkat. A hátrányra reagált az ellenfél, a kapust mezőnyjátékosra cserélték, de egy labdavesztés után Fekete Gabriella az üresen maradt kapuba juttatta a játékszert és lezárta ezzel a mérkőzést.
Nagy lelki erőről tettek tanúbizonyságot a lányok, 2:2-nél nem estek össze, nagy erőket mozgósítottak az utolsó egy percben és megnyerték a mérkőzést. Nem csak az ellenféllel, a játékvezetőkkel is meg kellett küzdeniük, akik botrányosan vezették a találkozót, de mindkettőt sikerült legyőzniük.
Szép volt lányok!
ELTE-BEAC – DEAC: 2:4 (0:2)
DEAC: Tóth Renáta, Horváth Petra, Üveges Katalin, Tóth Nóra, Horváth Viktória
Cserék: Fekete Gabriella, Fekésházy Eszter, Czégény Zsuzsánna, Bornemissza Barbara
Játékos-edző: Üveges Katalin
Gólszerzők: Horváth Viktória 2’, Üveges Katalin 13’, 40’, Fekete Gabriella 40’
Kiállítva: Horváth Viktória 17’
Üveges Katalin: Parkettán játszottunk, ez eléggé megnehezítette a dolgunkat, a csúszós pályán nehéz volt megállni, irányt változtatni. Nem játszottunk rosszul, jól járattuk a labdát, de a kontráinkat nem tudtuk gólra váltani, a védekezésünkben előfordultak hibák. Ezek ellenére kétgólos előnnyel zártuk az első húsz percet, viszont egyik legjobb játékosunkat elveszítettük, Horváth Vikit kiállították. A második félidőben biztosan őriztük előnyünket, de a 38. percben szépített ellenfelünk, majd egy minket sújtó komoly bírói tévedést követően kiegyenlítettek. Nagyon akartuk a győzelmet, 57 másodperc volt hátra, szerencsére ez az idő elég volt, hogy két gólt szerezzünk és megnyerjük a mérkőzést. A játékvezetők érdekes felfogásban vezették a találkozót, szinte minden ítéletükkel minket sújtottak. Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült megszereznünk a három pontot, gratulálok a csapatnak a győzelemhez.




