Fotó: deac.hu
A veretlenségi sorozat folytatásához le kellett zárni a nyeretlenségit. Erre a képzavarra rögtön magyarázatot is adunk: a DEAC férfi futsalcsapata hétfőn az NB I alsóházában zsinórban ötödik olyan meccsére készült, amelyen pontot vagy pontokat szerez. A debreceniek jó szériája az Aramis ellen folytatódhatott a DESOK-ban. És elérkeztünk a nyeretlenséghez, hiszen a játékosok ebben az idényben eddig mindig kikaptak a budaörsiekkel vívott meccseken.
Az első félidő után úgy tűnt, hogy megtörik a jég, vagyis végre összejön a diadal az Aramis ellen. A vezetést az ötödik percben szerezték meg a fekete-fehérek, ekkor Balázsi Attila labdát szerzett, majd Krajnyák Zsolthoz passzolt, ő pedig távolról kilőtte a jobb alsó sarkot. Krajnyák mostanság elkapta a fonalat, ugyanis áprilisban a Rubeola és az MFA kapuját is bevette. Nem sokkal később egy szép figura végén az i-re a pontot Faragó Lajos tette fel. Érdekesség, hogy a kulcsember ma lett 30 éves, vagyis a születésnapját ezzel a találattal tette még emlékezetesebbé. A nyolcadik minutumban Vass Ottó lába sült el, a bombája eléggé meglepte az Aramis kapusát, aki a kezét sem tudta nagyon felemelni. A félidő derekán a vendégek trénere a komoly különbség miatt időt kért. A rövid megbeszélés után akadtak ugyan lehetőségei az ellenfelünknek, ám Faragó Ádám kapuja érintetlen maradt. Sőt, a saját térfél közepéről meglóduló Tóth Attilát senki nem állította meg, ő pedig ezt góllal büntette. A szünetig már nem változott az állás, így kényelmes helyzetből várhatta a folytatást a DEAC.
A második játékrész alaphangját Tóth Attila adta meg egy átlövéssel, ezt lábbal védte a Soós Arnold helyére érkezett Molnár Gábor. Nagyjából tíz perccel a meccs vége előtt még tekintélyesebbé vált a házigazdák előnye. Egy pontrúgás-variáció végén újra Krajnyák köszönt be, ezzel 5-0-ra módosult az állás. A hajrában egy szögletet követően Büki Baltazár volt eredményes, ezzel pedig beállította az 5-1-es végeredményt.
Férfi futsal NB I alsóház 7. forduló
DEAC – Aramis SE: 5-1 (4-0)
DEAC: Faragó Á. – Faragó L., Vass, Tóth A., Krajnyák
Cserék: Vincze, Szabó Sz., Balázsi, Erdei K., Erdei Sz., Győri, Tóth B., Kovács Á., Szabó Á.
Vezetőedző: Tihanyi Csaba
Gólszerzők: Krajnyák 5′, 31′, Faragó L. 7′, Vass 8′, Tóth A. 13′