Anna vagy Boglárka?
Mindkettő. Nánáson mindenki Annának szólított és szólítanak most is, de amikor bekerültem Debrecenbe, a csapatban volt egy lány (Sain Anna), akit ugyan így hívtak, a csapattársaim ezért Boginak szólítanak. Az iskolában ki így, ki úgy hív, de mindkét keresztnevemet szeretem.
Véget ért a szabadság, újra elkezdődtek az edzések. Könnyen visszazökkentél a dolgos hétköznapokba?
Ezzel nem volt különösebb problémám, a nyári szünet alatt is edzettem, próbáltam odafigyelni a kondíciómra. Nagyon vártam már, de a többiek is, hogy újra elkezdjük a munkát, jó volt ismét találkozni a lányokkal, örültünk, hogy újra együtt vagyunk. Az első edzés nagyon jól sikerült, edzőnk, Szegedi Szabolcs meg is dicsért minket, ami szokatlan volt, mert ennyire szépen ritkán szokott, és ez nagyon jól esett mindenkinek.
Ha már a szünet szóba került, mivel töltötted?
Nagyon sokat voltam együtt a családommal, a barátaimmal szinte minden hétvégén összejöttünk, de mint említettem, az edzéseket sem hanyagoltam el. Jó volt, de sajnos hamar eltelt.
A sporttal, ezen belül a labdarúgással, hogy kerültél kapcsolatba?
Mondhatom azt, hogy beleszülettem a sportba, hiszen édesanyám kézilabdázott, édesapám pedig atlétizált. Kezdetben, bár szerettem labdázni, egész más irányba indultam el, kicsi gyerekként még mazsoretteztem, majd később karatéztam. A focival úgy kerültem kapcsolatba, hogy testnevelő tanárom, Madai Tamás felfigyelt labdaszeretetemre és elhívott a lánycsapat edzéseire. Onnantól megfertőződtem a labdarúgással. Bár környezetemben sokan féltettek, mondván mi lesz, ha megsérülök, de szüleim biztattak, minden támogatást megkaptam tőlük, amiért nagyon hálás vagyok. BBár édesanyám jobban szerette volna, ha kézizek, hamar megbarátkozott a focival. Sajnos édesapám 2015-ben elhunyt, viszont hiszek abban, fentről figyel és büszke rám. Mikor úgy érzem, a pályán nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném, sokszor az ő szavaiból merítek erőt.
Kik egyengették kezdetben az utad?
Nánáson egyszer megszűnt a női foci, egy ideig az iskolában edzettünk, viszont egy alkalommal utaztunk egy tornára és a buszon a testnevelő tanárok felvetették annak a lehetőségét, hogy újraélesztik a női focit, ezt meg is valósították, így a helyi focisuli lánycsapata lettünk. Először Kissné Semsei Mária irányította az edzéseinket, később Pénzes Imre is dolgozott velünk. Szeretném ez úton is megköszönni egykori csapattársaimnak, testnevelő tanáromnak, volt edzőimnek, a sok segítséget, azt, hogy megtanították nekem a labdarúgás alapjait és elindítottak az utamon.
Hogy kerültél Debrecenbe?
Egyre jobb eredményeket értünk el, sok tornára jártunk, ezek egyikén figyelt fel rám Szegedi Szabolcs, hívott, menjek el hozzá egy edzésre. Nagyon örültem a lehetőségnek, hiszen minden álmom volt, hogy egyszer a Lokiban játszhassak. Bár még maradtam régi csapatomnál, Szabolcs továbbra is hívott, végül Debrecenbe igazoltam, ami jó döntésnek bizonyult. Ezzel keresztapámat is nagyon boldoggá tettem, mivel ő fanatikus Loki drukker.
A védelem baloldalán játszol, de úgy tudom, nem ez volt az eredeti posztod…
Mikor elkezdtem focizni, támadóként szerepeltem, még akkor is, mikor az Akadémiára kerültem, leginkább baloldalt. Nagyon szerettem ott játszani, viszont volt egy fontos mérkőzésünk, edzőm hátratett jobboldali védőnek, bár én nem éreztem, hogy jól teljesítettem volna, de azt mondták, jól oldottam meg a feladatomat. Végül a védelem baloldalára kerültem, fokozatosan kezdtem ráérezni a védőjátékra, ma már úgy gondolom, ez az igazi posztom. Szeretem a test a test elleni játékot, bátran felvállalom az ütközéseket, becsúszásokat.
Bár az iskola csak szeptemberben kezdődik, a tanulmányaidat nem hátráltatja, hogy sportolsz?
Érdekes, általános iskolában nem tartoztam az éltanulók közé és még finoman is fogalmaztam, a nyolcadikat kettes átlaggal zártam. Viszont a középiskolában minden megváltozott, már az első félévben 4.2 lett az átlagom és ezt az eredményt év végén is sikerült megtartanom. A Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Közèpiskolája ès Kollègium tanáraitól szerencsére minden segítséget megkapok, nagyon segítőkészek.
Mire tanított meg a sport?
Emberileg a sport nagyon megváltoztatott. Kicsi gyerekként nem voltam barátkozó típus, magammal foglalkoztam, mondhatnám úgy is, kicsit egoista voltam, de az által, hogy olyan közegbe kerültem, ahol a csapat egy tagja vagyok, teljesen megváltoztam. Már nem magammal foglalkozok, sokkal fontosabb számomra a csapatérdek és a társaim. De a változáshoz a hit is hozzájárult. Sokat voltam hittanosokkal, konfirmáltam is, vallásos vagyok, hiszek Istenben, amikor tehetem, vasárnaponként templomba járok.
Milyen embernek tartod magad?
Nagyon szeretek segíteni másokon. Régen elterveztem, amikor már pénzt fogok keresni, az első fizetésemet rászorulók megsegítésére költöm. Odafigyelek másokra, örülök a sikerüknek. Ezek mellett romantikus alkat és állatbarát is vagyok. Akik nem ismernek, és először találkoznak velem, azoknak lehet, flegmának tűnök, de mikor közelebbről megismernek, megváltozik a véleményük.
Mi az, ami bármikor jókedvre derít?
Lehet furcsán hangzik, de ha kapok egy rózsaszín cukorkát, már annak is örülök. De egy bók is boldoggá tesz, bár olyankor elpirulok, édesanyám minden nap mond nekem valami szépet, amitől boldog vagyok, és nagyon jól esik.
Mi tud felbosszantani?
A két öcsém (nagy nevetés). A viccet félretéve, a képmutatást ki nem állhatom. Amikor a szemedbe szépet és jót mondanak, a hátad mögött meg kibeszélnek és ócsárolnak.
Mivel tudsz kikapcsolódni, feltöltődni, mi az, ami igazán leköt?
Szeretek a családommal lenni, igazán a velük való együttlét tud lekötni, de amikor elmegyek a templomba, a vasárnapi mise alkalmával is feltöltődök. Régebben nagyon kötődtem az internethez, a közösségi hálóhoz, de mára ebben is változtam. Természetesen szoktam ott most is beszélgetni, megnézem a különböző híreket, de nem vagyok már úgymond függő.
Visszakanyarodva a sporthoz. Focin kívül miket szoktál még megnézni?
A kézilabda áll még közel hozzám, anyával szoktunk közösen kézimeccseket nézni. Kint voltunk barátnőmmel a nemrég véget ért junior világbajnokságon, nagyon örültem, hogy a magyar csapat lett a világbajnok. Nagyon jó mentalitással játszottak, tökéletes volt köztük az összhang, ami elengedhetetlen a csapatsportoknál. Szerencsére ez meg van nálunk is, egységesek vagyunk, jó a közősség. Edzéseken, meccseken biztatjuk, segítjük egymást, ezt a segítséget azok is megkapják már, akik most kerültek hozzánk. Mindenkivel jó a kapcsolatom, Bécsi Barbi és Horváth Viki, akik közelebb állnak hozzám csapaton belül.
Van példaképed?
Igen, kettő is, az egyik Csiszár Henrietta, aki szintén Hajdúnánáson kezdte el a labdarúgást, majd Pestre, az MTK-hoz került. A másik, Alexandra Patricia Morgan, az amerikai női válogatott és az Orlando Pride támadója. Példaértékű a játékhoz való hozzáállása, ahogy mindent meg tesz a sikerért. Mindkettőjükre felnézek.
Milyen céljaid vannak a jövőben?
Nagy álmom, hogy bemutatkozhassak a válogatottban, egyszer jó lenne majd külföldön játszani. Tudom, ehhez még rengeteg munkára van szükség, sokat kell fejlődnöm, leginkább a ballábas játékban. De a labdarúgás véges, ezért a tanulásra is odafigyelek. Kicsi gyerekként még óvónő akartam lenni, de már egészen más tervem van, lakberendezőnek szeretnék továbbtanulni. Elég kreatív vagyok, otthon, a család „nagy örömére” félévente átrendezem a lakást. Mivel a hit nagyon közel áll hozzám, szeretnék majd egy alapfokú lelkészi képzésen is részt venni. Édesapám mondata gyakran jut eszembe: Merj nagyot álmodni, és ha hiszel benne, küzdesz érte, beteljesül.
Pap Anna Boglárkának a Debreceni Sportélet munkatársai nagyon boldog születésnapot kívánnak!
