Fotó:deacbasket.hu
A hétvégén folytatódik a küzdelem a kosárlabda NB I-ben, a komoly gödörben lévő DEAC Pécsre látogat. A cívisek az előző héten a Sopronnal nem bírtak hazai környezetben (89–96), így zsinórban 11. alkalommal hagyták el vesztesen a játékteret.
„Természetesen kielemeztük a Sopronnal vívott mérkőzést. Főleg a második negyedben nyújtott teljesítményünkkel vagyok elégedetlen, hiszen ekkor a visszarendeződéssel, a kizárásokkal, valamint a lepattanók megszerzésével is komoly gondjaink akadtak, bár a lepattanók begyűjtése a meccs elejétől a végig nagy problémát okozott”- nyilatkozta a Debreceni Sportéletnek Berényi Sándor.
Komoly „fogás”
A napokban nagy bejelentést tettek a debreceniek: Patonay Imre szakmai tanácsadóként segíti Berényi Sándor vezetőedző dolgát az idény végéig. Patonay korábban dolgozott szövetségi kapitányként, emellett Körmenden három bajnoki címnek volt a részese.
„Aki kicsit is jártas a kosárlabdában, annak nem kell bemutatni Patonay Imrét, ő a sportág legendás alakja, akinek hatalmas tapasztalata van. Örülök, hogy a meglátásaival segíti a munkánkat, rengeteget tanulhatunk tőle. A találkozók során nem ül a kispadon, így maximum a félidőben tudunk egyeztetni” – mondta a vezetőedző.
Pécsi oroszlánbarlang
A táblázat nyolcadik helyét birtokló pécsiek teljesítménye egy hullámvasútra emlékeztet, hiszen a legutóbbi hat mérkőzésükből háromszor diadalmaskodtak, míg háromszor alulmaradtak. Csirke Ferenc alakulata hazai környezetben komoly skalpokat szerzett, elég csak a címvédő Fehérvár vagy a Magyar Kupában ezüstérmet szerző Falco legyőzését megemlíteni.
„Nehéz összecsapásra számítok, bár a jelenlegi helyzetünkben egyik fellépésünk sem sétagalopp, ennek ellenére szeretnénk megnehezíteni a Pécs dolgát. A pécsiek eredményeiből kitűnik, hogy hazai környezetben még a nagycsapatoknak is komoly nehézséget okoznak. Az elmúlt hetekben egy amerikai hátvéd érkezett riválisunkhoz, aminek köszönhetően gyakrabban játszanak alacsonyabb szerkezetben” – mutatott rá Berényi.
A DEAC december közepén az Oláh Gábor utcai csarnokban már két vállra fektette a Baranya megyei ellenlábast. A 83–73-as siker során Lilov és Armwood 18-18, Jones 16, Farkas pedig 13 pontot termelt, a pécsieknél Budimir 19 egységgel bizonyult a mezőny legeredményesebb játékosának.
Pécsi VSK-VEOLIA – DEAC, szombat 18 óra
B.Á.





