Fotó: DEAC
Hogyan lehet egy ilyen hosszú, fárasztó, ámde sikerekkel teli szezont kipihenni?
Próbálok a családommal, a párommal, a barátaimmal és a kiskutyámmal minél több időt tölteni, és igyekszem nekik meghálálni az idény közben kapott támogatást. Nagy köszönettel tartozom nekik, hiszen az elmúlt időszakban több fronton is bizonyíthattam, így egy kimondottan nehéz időszakot tudhatok magam mögött. Szerencsére a Debreceni Egyetem sportközgazdász szakján is megállom a helyem, mellette pedig önkéntes tartalékos katonai szolgálat kiképzésén is igyekszem maradandót alkotni. A családomban korábban nem volt élsportoló, így a nagyszüleim különösen örülnek, hogy egy ilyen közösséghez tartozok. Büszke vagyok arra, amit az utóbbi hónapokban elértem, remélem, hogy a sikerek majd folytatódnak. Most a lazulásra helyezem a hangsúlyt, sorozatokat nézek, szeretteimmel pedig különböző programokon veszünk részt. Azonban a foci sem került háttérbe, a bajnoki szezon lezárulta után is folyamatosan edzettünk, továbbá az utóbbi hetekben néhány kispályás egyetemi mérkőzésen is szóhoz jutottam.
Gyakorlatilag már oszlopos tagja vagy a DEAC-családnak. Minek és kinek köszönhető, hogy lassan tíz esztendeje a debreceni klubhoz igazoltál?
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy kis faluban, Tiszaszentmártonban nőttem fel, amely az ukrán határ mellett, Záhonytól nyolc kilométerre van. Mivel ott nem volt túl sok sportolási lehetőség, a testnevelő tanár általában fociztatott bennünket, amit aztán annyira megszerettem, hogy a tanórák után az osztálytársaimmal pusztán a saját kedvünkből rúgtuk a bőrt. 2009-ben Debrecenbe költöztünk, a Bethlen Gábor Szakközépiskolában tanultam, és az akkor bevezetett, mindennapi, kötelező tesiórán is sokat futballoztam. A sportág a szívemhez még közelebb került, mikor az iskolám U15-ös csapatával a kispályás megyei bajnokságban szerepeltünk. Bár akkor a középmezőnyben végeztünk, egy év múlva megnyertük az U17-es pontvadászatot, az U21-esek között pedig bronzérmet szereztünk. Kósa Viki, a DEAC felnőtt futsalcsapatának egykori meghatározó játékosa három társammal együtt felkeresett, és invitált bennünket edzésre. A teremfocit amint kipróbáltam, azonnal a szívem csücske lett, de mellette kis ideig nagypályán Nyíregyházán is játszottam. Az első DEAC-nál töltött szezonomban Sólyom Attila volt az edzőnk, de Radics Ági is sokat segített nekünk, és bár akkor is nagyszerű volt a csapatunk, ekkor még az NB II és az élvonal között ingáztunk. Darányi Antal vezetésével is mindig jó hangulatban teltek az edzések, és sokáig esélyünk volt rá, hogy a másodosztályból feljussunk, végül bronzérmesek lettünk, így ismét edzőváltásra került sor. „Daresz” után Üveges Katalin új, tehetséges játékosokat hívott a klubhoz, akikkel az NB I-be kerültünk, és egyre vakmerőbb célokat tűzhettünk ki. Itt a mai napig egy olyan jó a közösség van jelen, amely rendkívüli a mai, rohanó világban. Nincsennek klikkesedések, amellett, hogy mindannyian jó kapcsolatot ápolunk egymással, a pályán még inkább megértjük egymás gondolatait – ez a csapatunk sikerének kulcsa. Miután tavaly Fekete Gabika visszavonult, kijelenthető, hogy együttesünknél a mostani keretből én játszom legrégebben, de még csak 24 éves vagyok, remélem, még sokáig a DEAC tagja lehetek.
Fotó: DEAC
A mögöttünk hagyott szezonban a csapattal mi volt az előzetesen kitűzött célotok?
Természetesen az, hogy duplázzunk, tehát a Magyar Kupában és a bajnokságban is megvédjük a címünk. Eleinte egyébként én tartottam ettől a kijelentéstől, mert egyből nagy terhet éreztem a vállamon, de ahogyan sorra arattuk a győzelmeket, egyre jobban érezhető volt, hogy ez meg fog valósulni. Szavakkal leírhatatlan, amit az újabb kupaarany után éreztem, Nagy Anikó góljával egy hihetetlenül szoros, feszültségtől kicsit sem mentes meccset húztunk be. Az akkorinál már mutattunk jobb formát is, de első célunkat elértük, következhetett a bajnoki finálé. A jó erőkből álló Budaörs ellen az alapszakaszban döntetlent is játszottunk, és vereséget is szenvedtünk, szintén hatalmas küzdelemre lehetett számítani, ám a vártnál mégis könnyebben nyertük a párharcot. Szárnyaltunk, gőzerővel mentünk előre, és a hőn áhított duplázás ismét összejött. Hatalmas boldogság a csúcson lenni, de ettől még nem bízzuk el magunkat, továbbra is alázatosan, szerényen fogunk dolgozni.
Mennyire vagy elégedett a saját teljesítményeddel?
Az alapszakasz folyamán nem voltam kibékülve a játékommal, olykor görcsös voltam, és nem megengedett hibákat vétettem. A sorozatok további részeiben azonban sokkal jobban tudtam koncentrálni, dinamikusabban játszottam, az aranyérmek iránti vágy szüntelenül vitt előre. Az önbizalmam növelni, a helyzetkihasználásomon javítanom kell, de a védekezésemmel szerencsére elégedett lehetek. Örömteli, hogy még mindig fejlődök, a mérkőzések során igyekeztem kihozni magamból a maximumot. Ha nem is jött ki mindig a lépés, a társak biztattak, amely egy-egy mélypont esetén óriási löketet jelent – ezért is bízom benne, hogy a csapatunk még sokáig egyben marad.
Fotó: DEAC
Kivel vagy a pályán a legnagyobb összhangban?
Nagy Anikót és Fülöp Diát emelném ki, hiszen a játékstílusuk közel áll az enyémhez, ettől függetlenül gyakorlással bárki gondolatait meg lehet érteni. Ismerjük egymás erősségeit, egy-egy megmozdulásnál célunk, hogy ezt a tudást ki is használjuk.
Van olyan berögzült módszered, amit a mérkőzések előtt alkalmazol?
A meccsnapok előtt tudatosan tervezek, ugyanis a fontos pillanatokra mindig próbálok ráhangolódni. Bár nem ragaszkodom hozzá, de általában reggelire ilyenkor tükörtojást virslivel, vagy rántottát fogyasztok, ebédre pedig csirkemellet eszek rizzsel. Bevált taktikám, hogy nem alszom túl magamat, idejében felkelek és onnantól már csak a mérkőzésre koncentrálok. Ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan jó teljesítményt nyújtsak, szükségesek az ilyen apró berögzülések, szerintem valamennyi profi sportolónak szüksége van a találkozók előtti rendszerezettségre.
Mi várható a folytatásban?
Egy jó felkészülési időszakban bízok, és bár a gárda nagyon egyben van, a lányokkal csapatépítőn is részt veszünk. Az, hogy az előző idényben megvédtük címeinket, nagyszerűen hangzik, természetesen tartani akarjuk a színvonalat. Célunk ezúttal is a kupaarany és a bajnoki trófea megtartása lesz, tehát szeretnénk megtriplázni a duplázást. Ennek elérése nem lesz könnyű, de hiszem, hogyha ugyanolyan intenzitással dolgozunk, mint tettük azt eddig, az érem továbbra is ugyanolyan fényesen ragyoghat.
T.H.
