Pontokért utazik Borsodba a kis Loki

A DVSC második csapata a vasárnapi 12. fordulóban az alsóházban található Hidasnémeti otthonába látogat.

0

244898902_3109309962680802_6170154929688468547_n-300x171 Pontokért utazik Borsodba a kis LokiFotó: Kovács Péter

Nagy akaraterőről tettek tanúbizonyságot Szűcs János fiai az előző fordulóban, hátrányba kerülvén sem adták fel, végül a mérkőzés hajrájában, a tökéletes cseréknek köszönhetően fordítottak és megnyerték a Törökszentmiklós elleni párharcot. Ezzel a győzelemmel két helyet előrelépett a táblázaton a kis Loki, mely gárda a 13. pozícióból várhatja a következő játéknapot.

Vasárnap ismét alsóházi csapattal találkoznak a piros-fehérek, ezúttal a 18. helyen álló Hidasnémeti otthonában lépnek pályára. A borsodi alakulat nincs jó passzban, eddigi tizenegy mérkőzésükön csak hét pontot szerzett. Az utolsó három találkozón ráadásul alaposan megterhelték a kapujukat, ellenfeleik 16 alkalommal mattolták a védelmüket. Egyébként sem túl acélos a hátsó alakzatuk, a mezőnyben a legtöbb gólt (43) kapták, ezt pedig ki lehetne használni, viszont ehhez az kell, hogy helyzetkihasználás terén javuljon a debreceniek teljesítménye. Ha ebben sikerül előrelépni, stabilizálják a csapatvédekezést, mindhárom pontot elhozhatják a határmenti településről, akár a gólkülönbség is pozitívan változhat.

NB III. Keleti csoport 12. forduló

Hidasnémeti – DVSC-II

10.17. 13:00            Hidasnémeti Sportcentrum

KZT