Fotó: Derencsényi István/DEAC
Négy győzelemmel és tíz vereséggel a hetedik helyen zárta az alapszakaszt a DEAC férfi röplabdacsapata az Extraligában, Fodor Antal tanítványai többek között a Kistext és a Kecskemét gárdáját is bravúrral fektették két vállra a bajnokság első körében. A mieink elsődleges célkitűzése, hogy a későbbiekben kiharcolják a bennmaradást az élvonalban, de szó sem lehet arról, hogy feltett kézzel lépnének pályára a negyeddöntős párharcban, amely az egyik fél harmadik győzelméig tart.
A párosítások a jégkorong Erste Ligából jól ismert ellenfélválasztó procedúra során alakultak ki, az alapszakaszt magabiztosan megnyerő, címvédő Pénzügyőr pedig a várakozásoknak megfelelően a Dunaújváros mellett döntött. A DEAC fiatal csapatára az alapszakaszban második helyen végző Kaposvár vár a legjobb négy közé jutásért, míg a Kazincbarcika a Kistexttel, a MAFC-BME pedig a Kecskemét gárdájával néz szembe. A kaposváriakkal a mostani idényben eddig kétszer csaptunk össze a bajnokságban, itthon és idegenben is három szettben bizonyult jobbnak somogyi riválisunk, ennek tükrében bravúrnak számítana, ha összejönne a továbbjutás.
„Valóban az ellenfél az esélyesebb, ennek ellenére nem tettünk le az elődöntőről – fogalmazott Fodor Antal vezetőedző a rájátszás kapcsán a DEAC honlapjának. – Úgy érzem, a két légiós érkezésével sokat erősödtünk, ezt be akarjuk bizonyítani a folytatásban. Nagy kérdés, hogy a sérültek közül kik épülnek fel, Bagics Balázs a hétvégén már játszott, ám az erőnlétén még javítania kell, Tóth András hamarosan ismét edzhet, míg F. Nagy Bence kezelésekre jár. Pár napja szoros küzdelemben maradtunk alul a Kaposvár otthonában, ez a meccs erősítheti a fiúk hitét. Az első játszmát megnyerhettük volna, de sajnos kulcspillanatokban hibáztunk, ezt pedig a házigazda megbüntette. A srácok harci kedvével nincs probléma, ezért reményeim szerint jó meccseket fogunk játszani a negyeddöntőben.”
A párharc március 17-én 18 órától kezdődik Kaposváron, majd 20-án, vasárnap este jön az első debreceni ütközet, három napra rá pedig ismét a somogyi megyeszékhelyen csapnak össze a felek.
Röplabda, férfi Extraliga, negyeddöntő, program:
Március 17., 18:00: FINO Kaposvár – DEAC
Március 20., 19:00: DEAC – FINO Kaposvár
Március 23., 18:00: FINO Kaposvár – DEAC
Március 26., 18:00: DEAC – FINO Kaposvár (ha szükséges)
Március 29., 18:00: FINO Kaposvár – DEAC (ha szükséges)
P.G.




