Röplabda: Pont nélkül zártak Veszprémben az Eötvös-lányok

A felnőtt női röplabda NBI-ben szombaton délután a DSZC-Eötvös DSE a tabella második helyén álló Veszprém otthonába látogatott.

0

Roplabda-028-300x155 Röplabda: Pont nélkül zártak Veszprémben az Eötvös-lányokFotó: Ásztai Csaba

A találkozó esélyesei a házigazdák voltak, ráadásul az Eötvös DSE különböző okokból mindössze 9 játékossal utazott el, közülük Alison Muldrow sérülten, így nem is lépett pályára. A megtizedelt vendéggárdában először játszott kezdőjátékosként a 16 éves Lengyel Panna, aki játékostársaihoz hasonlóan lelkesen játszott, de nem volt egy súlycsoportban a két együttes.

A magassági, technikai és ütőerőben is előnyben lévő VEHIR-VESC könnyedén nyerte az első szettet.

A másodikban 3-0-ról Tea Terzievska támadásával, egy hazai hibával és Juhász Flóra ásznyitásával még kiegyenlített a DSZC-Eötvös DSE és a játszma további szakaszában is helyenként szép dolgokat is mutattak be, de egy állásból 8 pontot ért el a hazai gárda, így megduplázta előnyét.

A harmadik játékrészben 4-0-s előnyre tett szert a Veszprém, ezután azonban a hazai nézők csodálkozására előbb 7-7-nél kiegyenlített a debreceni együttes, majd Juhász Flóra és Tea Terzievska támadásai után már 7-9-re vezetett. 10-10-ig volt szoros a mérkőzés, ezt követően a kevés hibával játszó hazaiak eldöntötték a 3 pont sorsát.

VEHIR-VESC – DSZC-Eötvös DSE: 3-0 (12, 14, 16)

VEHIR-VESC: Ribeiro Araújo Debora, Deli Zsófia, Sólyomvári Evelin, Nagy Eszter, Horváth Dóra, Kiss-Bertók Emese

Cserék: Székely Barbara (liberó), Bódi Panka (liberó), Molnár-Pintér Eszter, Szalczinger Fanni, Pós Adrienn, Tóth Laura, Dordzsceren Dádzsó

Edző: Ibrahimi Edon

DSZC-Eötvös DSE: Berza Fanni, Juhász Flóra Anna, Pálfi Kitti, Fehérvári Vivien, Lengyel Panna, Tea Terzievska

Cserék: Papp Csenge (liberó), Kozma Kitti

Edző: Szombathy András

A DSZC-Eötvös DSE legközelebb 2023. február 12-én 18 órai kezdéssel a listavezető TFSE együttesét fogadja a DSZC Beregszászi Pál Technikum tornacsarnokában.