A negyvenhetedik Debrecen Nagydíjon dán siker született. Niels Kristian Iversen megelőzte a döntőben az ausztrál világbajnok Jason Doyle-t. És az emlékek előtörtek. Mögöttem ült a Bajnok, akiért 33 évvel ezelőtt szorítottam. Adorján Zoltán 1989-ben bejutott az egyéni világbajnoki döntőbe. A finálé Münchenben volt, az Olimpiai Stadionban. Akkori televíziós főnököm közölte én megyek egy stábbal, az egész versenyt közvetíthetem, igyekezzünk haza, mert adásba kerül.
A Hajdú Volán buszával utaztunk, szurkolókkal tele. Nem volt egyszerű az ódon Ikarus, este gördültünk ki a Napló elől, éjszaka gurultunk az autópályákon, míg délelőttre a bajor főváros utcáit megláttuk. A finálé este hétkor kezdődött, közölték, telt ház van, jegy egy szál se’. Életemben nem közvetítettem ilyen rangos eseményt, ilyen rangos helyről. Fenn ültünk a tetején, a közvetítőfülkék sorban egymás mellett, mindegyikben csinos hostessek, a kiszolgálás, az előkészítés első osztályú volt. Tizenhat salakos várta a rajtot, a dán drukkerek – mert versenyzőjük esélyes volt, voltak vagy harmincezren – már délután háromtól kiabáltak, táncoltak, itták a sört.
Jómagam az Eurosportos kolléga mellett kaptam helyet, mondanom sem kell mennyire snassz volt a szerkónk az övékéhez képest.
A milliárdos rekortán, ahol 1972-ben a világ legjobbjai futottak, salakkal felszórva. És elindult a döntő. A dánok nemhiába jöttek. Honfitársuk, Hans Nielsen nyerte a vb-t, a mi fiunk Adorján tizenötödik lett, négy pontot gyűjtött. Ezt sem előtte, sem utána nem csinálta meg Debrecenből senki.
A győztes sajtótájékoztatójára nem volt akkreditációnk. A stadion egyik termében tartották. Fekete Gabi operatőrünk a bejáratnál felmutatta debreceni villamos bérletét, egyetlen szót mondott: press. Ennyit tudott, semmi többet. Igaz még hozzátette, hogy mcdonald’s, mert eszébe jutott, hogy evett egy hamburgert a belvárosban. Biztos ez hatott, mert bementünk. Gabi kerített egy asztalt, a terem hátuljában feltette rá a kameráját állványostul, mindent felvett. Egyedül nekünk volt meg a dán srác nyilatkozata. Dánul.
Éjjel egyig söröztünk, elfelejtettük, hogy negyven ember vár ránk a buszon, mennének haza. Kibotorkáltunk, elővettük a dugi pálinkánkat és szétosztottuk. Talán megbocsájtottak.
Míg a kijáratot kerestük, a salaknak nyoma tűnt, a rekortán patyolat tiszta volt, mint ahogyan az egész létesítmény. Mert másnap a Bayern München ott fogadta a Dortmundot. De mi már akkor itthon vágtuk a filmet.
W.Gy.
