Aki átballag a Nagyállomás fölé magasodó ódon felüljárón, hamar megpillanthatja a Híd utcai gyár- és raktárépületeket, ahol éjt-nappallá téve kattognak a masinák, forognak a kerekek, s csattannak a pofonok. Az első két állítás nem is meglepő, az utóbbi annál inkább, ám aki ismeri Salánki Lászlót, tudja, a cseppet sem ideális körülmények inkább motiválják, mint visszavetik őt, az ökölvívóedző ezúttal egy varrodából varázsolt minden igényt kielégítő, modern termet, ahol Európa-bajnok klasszisok készülnek a kezei alatt.
„Nem volt könnyű menet, kilenc hónap alatt készültünk el a teremmel, s több barátomnak is köszönettel tartozom, mert időt és energiát nem sajnálva segédkeztek a munkálatokban – kezdte Salánki László, miközben körbevezette a Debreceni Sportélet munkatársát a szentélyben. – A Madárfészek Ökölvívó Akadémia elnöke, Wida József úr a felszereléseket biztosította, a ring mellett zsákokat, kesztyűket és fejvédőket is kaptunk, Deél Szabolcs edzőkollégámmal pedig a szakmai részleteket dolgoztuk ki. Kétezer-négy óta az edzői pályán vagyok, az évek során felhalmozott tapasztalataimra pedig szükségem is volt, miután a DVSC-vel elváltak az útjaink, hiszen ez az első alkalom, hogy saját teremben fogadom a tanítványaimat, ez pedig komoly szervezési feladatokat igényel. Szerencsére mindenki egy irányba tolja a szekeret, így viták egyáltalán nincsenek, s a nézeteltérések is ritkák, a versenyzők is tudják, hogy az ő érdekükben követelem meg a kemény munkát. Meggyőződésem, hogy az ökölvívás egyben tömegsport is, így a hobbistákat is szeretettel látjuk köreinkben, nálunk alapképzettség nélkül, a nulláról is elkezdhetnek bunyózni.”
A szakember már jó néhány tanítványát kísérte el a dobogó legfelső fokáig, így pontosan ismeri a siker receptjét, és annak összetevőit.
„Nem szeretek dicsekedni az eredményeimmel, de legbelül igenis büszke vagyok rá, hogy negyvenkét országos bajnokot neveltem, a versenyzőim negyvennyolc világversenyen vettek részt, s tíz érmet hoztak el – sorolta az elképesztő listát Salánki. – Magam is mélyszegénységből jöttem, így pontosan tudom, hogy a legtöbb tanítványom miket él át, mielőtt az ökölvívásban megtalálja a kitörés lehetőségét. Kitartás, szorgalom és alázat szükséges ahhoz, hogy ebben a sportban valaki sikereket érjen el, a nevelésben pedig az edzőnek kiemelt szerep jut, hiszen a példánkat követve az öklöző fiatalok a helyes úton maradhatnak. A tanítványaim bizalmasukként tekintenek rám, ezért a legtöbbjükkel tegező viszonyban vagyok, mégsem mondanám ezt barátinak, hiszen a hierarchia fennáll, a tiszteletet maximális mértékben megadják nekem. Ha egy edző elhivatott, az a versenyzőire is átragad, márpedig én a mai napig a legjobb tudásom szerint igyekszem kinevelni a bokszolóimat, maximalista emberként folyton magamnak akarok bizonyítani. Nehéz egyensúlyba hozni a mennyiséget a minőséggel, de érzésem szerint egyelőre sikerül, hiszen mindenkire jut idő és energia, ebben a sportágban ugyanis az egyénekre való odafigyelésnek hatalmas szerepe van. A legfontosabb, hogy mindannyian sikeréhesek és eltökéltek vagyunk, no meg szívből szeretjük, amit csinálunk.”
A Salánki László vezette edzői gárda szeretettel várja az ökölvívás iránt érdeklődő amatőröket a Híd utcai gyárépületek árnyékában, ahol az is könnyedén előfordulhat, hogy épp a jövő olimpikonjai adják és kapják első pofonjaikat.
P.G.
