Salánki László: „Megyünk előre!”

Salánki László egy szűk, hajdúhadházi garázsból egészen az ország legsikeresebb egyesületének vezetőedzői posztjáig jutott. 2016 nyara óta tölti be a posztot. Eltökéltsége, sikeréhsége semmit nem változott, ezt próbálja átültetni tanítványaira. Sikerrel, hiszen a DVSC Boxing öklözői sorra szállították az eredményeket a magunk mögött hagyott esztendőben. Interjúnkban a kezdeti nehézségekről, a klubban zajló munkáról és a legfontosabb célkitűzésekről beszélgettünk.

0

 ds_2018_01_13_18_51 Salánki László: „Megyünk előre!”

Ma már az ország legsikeresebb ökölvívó egyesületét irányítod, de gyaníthatóan minden a ringben kezdődött. Hogyan kerültél oda?

Hajdúhadházon nőttem fel, és a városnak nincs túl jó híre, de úgy gondolom, ezt külön nem is kell részleteznem. Mindemellett olyan helyen laktam, ahol kijutott bőven a pofonokból, úgyhogy nagyrészt önvédelmi szándékból, egy haverom invitálására próbáltam ki magam a sportágban. Ottragadtam, és a boksz adott is egyfajta biztonságérzetet. Persze soha nem éltem vissza ezzel, hiszen mi is arra neveljük a gyerekeket a teremben, hogy az utcai verekedésekbe nem szabad belemenni, elvégre ők sportolók, akiknek az a feladatuk, hogy a ringben való teljesítményt minél magasabb szintre emeljék.

Mikor indult be a versenyzői pályád?

1994 áprilisában tettem le az úgynevezett technikai minimum vizsgát, és 2000-2001 környékéig versenyeztem.

Sikerült ezalatt szép eredményekkel gazdagodnod?

Nem voltam kiemelkedően sikeres, inkább egy középkategóriás versenyzőnek tartottam magam. Megyei szintű versenyeken tudtam nyerni, országos bajnokságokon pedig dobogóra álhattam.

Milyen súlycsoportban versenyeztél?

Gyerekként, Hajdú Kupákon is kisebb versenyeken 51 kilogrammban, viszont a felnőttek között már 63.5 kilóban bokszoltam. Ez viszonylag kemény volt, és ott már nem igazán ment, így abbahagytam. De már akkor tisztázódott bennem, hogy a bunyó szeretete miatt a teremben maradok.

Így hát az edzői pálya felé terelődtél.

Egykori edzőm, Gábor Laci bácsi kért fel arra, hogy kesztyűpartnerként segédkezzek az ottani versenyzők felkészítésében. Évekig voltam például Nagy „Hóhér” Józsi kesztyűpartnere. Ezt követte a következő felkérés, mikor is a korosztályos versenyzők segédedzője lehettem. „Miért ne?” – gondoltam, majd belevágtam. Jól ment, így idővel a felnőtt bokszolók edzésmunkájába is besegíthettem, majd edzői papírokat szereztem, később pedig nemzetközi képesítést, az úgynevezett csillag vizsga révén. Érdekesség, hogy egykori versenytársam tisztázatlan okokból kifolyólag otthagyta a hadházi termet, ám amikor Gábor Laci bácsi megkért arra, hogy maradjak, egyfajta féltékenységből mégis visszakéredzkedett. Kialakult köztünk egy rivalizálás, amely mindig egészségtelen, mert a gyerekek fejlődésének rovására megy. Megelégeltem azt, hogy többszöri jelzésem ellenére nem történt változás, így eldöntöttem, különválok. Viszont az általam nevelgetett gyerekek követtek. Maguktól, hisz én nem kértem őket erre.

Visszatértél Hajdúhadházra…

Volt ott egy családi házam, annak garázsában kiütöttem a közfalat, ott zajlottak az edzések. A mennyezetemre kartonpapírokat szegeltem fel, két olajradiátorom mindössze 12 fokig fűtötte fel a helyet télen, a nyílászárómon pedig gyakran befújt a hó. Ennek dacára becsületesen készültünk a fiatalokkal. Kovács Dávid abból a teremből indulva lett Eb-ötödik és kétszeres magyar bajnok, Komor Laci pedig Eb-bronzérmes és magyar bajnok. Hozzájuk kezdő gyerekek is csatlakoztak, miután híre ment az edzéseinknek. A végére annyian lettünk, hogy két csoportra kellett osztanom a létszámot. Termet először 2012-ben kaptam, a polgármester úr hathatós támogatása révén. De Szabó Sándornak, a DVSC elnökének is rengeteget köszönhetünk. Ő vásárolt nekünk saját termet Hajdúhadházon, kompletten felszerelve.

Mi motivált?

Semmiképp sem az anyagi gyarapodás. Akkoriban napszámban dolgoztam, 5000 forintért, erdőben, és rendkívül nehéz volt a megélhetés. Ám azt gondolom, edzőként az elhivatottság a legfontosabb, én pedig mindenáron szerettem volna jó versenyzőket nevelni, és átadni valamit a fiataloknak. Persze, nem akarok magamnak szobrot emeltetni, de a kezdet valóban nem volt egyszerű, és amíg élek, büszkén tekintek vissza erre az időszakra. Azt azért hozzátenném, közel sem biztos, hogy újrakezdeném.

Működésetek olyannyira eredményesnek bizonyult, hogy a hajdúhadházi fiókcsapat túlszárnyalta az anyaegyesületet.

Ez valójában 2013-tól következett. Én akkor is hangoztattam, és most is ki merem jelenteni, hogy ennek oka elsősorban a debreceni edzők hozzáállásában volt keresendő. Túl azon, hogy természetesen mi, Hajdúhadházon mindent megtettünk annak érdekében, hogy egyre sikeresebbek legyünk.

Salánki3-225x300 Salánki László: „Megyünk előre!”

Vélhetően az eredményességeteknek is köze volt ahhoz, hogy 2016 nyarán téged választottak meg a DVSC vezetőedzőjének.

Ez már korábban is felmerült, ám akkor még valamiért annyiban maradt. Mielőtt elvállaltam, át kellett gondoljam, hogyan működhet együtt a két történet, végül megoldottuk. Ebben ismételten elnökünk, Szabó Sándor segítségét tudom hangsúlyozni, akitől kaptunk egy tizennégyszemélyes buszt, mellyel a nagyobb gyerekeket be tudtam hordani Debrecenbe. Ennek köszönhetően megvolt, s a mai napig megvan az áramlás a fiókcsapat és a debreceni anyaegyesület között. Ahogy a gyerekek komolyabb szintre érnek, vagy épp bekerülnek középiskolába, értelemszerűen itt folytatják.

A debreceni vezetőedzői poszt mellett a válogatottnál is tevékenykedsz…

Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a válogatottnál, Dorkó Péterrel egyetemben, edzőként számítanak rám. 2013 óta dolgozom a válogatott edzőtáboraiban, minden korcsoportban segédkezek, és sokszor küldenek világversenyekre. Ennek köszönhetően szakmailag, pedagógiailag is rengeteget tanulhatok, amiért csak köszönettel tartozok a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnek.

Hány éves kortól fogadsz gyerekeket az edzéseken?

Számomra nem az életkor számít, sokkal inkább a rátermettség, hiszen több olyan fiatallal volt már dolgom, akik az első komolyabb pofonok után felhagytak az ökölvívással. Engem tényleg bárki megkereshet, nemtől és életkortól függetlenül. Szerencsére népszerűek vagyunk, a közelmúltban 12 gyerek állt edzésbe, így ők most a kezdők között szerepelnek. Továbbá fontosnak tartom azt, hogy hobbisták is jelentkezzenek. Szerencsére van több olyan ember, aki évek óta lejár hozzánk a terembe, szimplán kedvtelésből.

Hányan sportolnak jelenleg a DVSC-ben?

65-en vagyunk, a tavalyi országos bajnokságokon pedig 54 versenyzőt állítottunk rajthoz, ami úgy gondolom, figyelemreméltó. Ennek is köszönhető, hogy megnyertük a tavalyi év pontversenyét, ami, talán nem is kell hangsúlyoznom, hatalmas elismerés számunkra, hiszen erős a konkurencia, több egyesületben remek szakmai munka folyik, kiváló edzők jóvoltából.

Mi kell ahhoz, hogy felnőttszinten is megállják a helyüket a klub korosztályos tehetségei?

Mindenekelőtt sokat beszélgetek a tanítványaimmal, mert általánossá váló tapasztalat, hogy utánpótláskorukban hiába verik végig a komplett mezőnyt, amikor felnőtt szintre léphetnének, lemorzsolódnak. Így próbáljuk megelőzni, kezelni a helyzetet, és szerintem a pillanatnyi tehetségeink átmeneti megingásaiktól függetlenül jó irányban vannak. Igyekszem figyelni rájuk, hogy ezt tartani tudjuk.

Amikor kineveztek vezetőedzőnek, azt mondtad, két éven belül számottevő, sikeres korosztályos versenyzőkben mérhető eredményt szeretnél elérni. Sikerült?

Jó úton haladunk, de most, másfél év után azt kell, hogy mondjam, az előzetes célkitűzéstől elmaradunk, viszont fontos lépések történtek az eddig eltelt időben. Ami talán a leglényegesebb, hogy gyarapodott a létszám, és egyre több a gyerek. Ettől függetlenül nagy szükség van arra, hogy tovább növekedjünk, erősödjünk, és a létszámmal vélhetően jönnek majd a további tehetségek is. Az idei siker kulcsát is ebben látom. Amikor eldőlt, hogy a pontverseny első helyén zártuk az elmúlt évet, első dolgom az volt, hogy megköszönjem a srácok munkáját. Elvégre nélkülük nincs eredmény, és nélkülük én sem lennék most itt.

Feleséged, Nagy Tímea a szülés után nem sokkal visszaállt, s országos bajnokságon aranyérmet szerzett. Jelenleg milyen formának örvend?

Való igaz, a szülés után hét héttel már edzett, később országos bajnokságot nyert. Én úgy gondolom, a helyzethez képest jelenleg is kitűnő formában van. Két hete egy szerbiai tornán vettünk részt, ahol legyőzött egy ukrán ellenfelet. Jól bokszolt, rég láttam ilyen remek formában. A döntőben a kazah lány ellen véleményes bíráskodás mellett kikapott, de véleményem szerint ez mellékes most, hisz várakozásainkon felül, pozitív élménnyel zártunk. Jelen pillanatban a Bocskai-versenyre készülünk, ahol 75 kilóban, olimpiai súlyban indul.

Salánki2-300x240 Salánki László: „Megyünk előre!”

Apropó, olimpiai súly. Mekkora az esély a 2020-as tokiói részvételre?

Mindenképp örülnék annak, ha két kvalifikáció lenne, de ez még képlékeny, ahogy a súlycsoportok száma is, hiszen előfordulhat, hogy a három meglévő olimpiai súlycsoport további kettővel bővül. A mi dolgunkat ez valamelyest megkönnyítené, mert Timi számára optimálisabb lenne a 69 kilogramm. 2016-ban egyébként nagy esélye lett volna a részvételre, de az akkori elnök valamiért más lányt preferált olimpiai súlycsoportban. Ennek logikáját nem igazán értettük, hiszen Timi akkor hetedik helyen állt a világranglistán, és a kvalifikációs versenyt jelentő világbajnokságon az első nyolc helyezettet emelték ki. Akkor kissé meginogtunk, de mára sikerült túllépnünk rajta, és határozott célként lebeg a szemünk előtt a tokiói olimpia.

Könnyen együtt tudtok működni a teremben?

Amikor elkezdtük, még voltak közöttünk elég komoly súrlódások, mivel az előző edzője nem annyit követelt tőle, mint én. Utána viszont összerázódtunk, és ma már hatékonyan együtt tudunk dolgozni, jó párost alkotunk. Egyébként amióta megszületett a baba, Timitől már nem várom el azt, hogy edzőként is jelen legyen a teremben. Ő főállású versenyző, emellett anya. Most erre a két feladatára kell fókuszálnia.

Január elején viszont bővült a stáb Tivadar Lajossal.

Fejben nagyon fárasztó egyben tartani a két részleget, így szóltam az elnökünknek, hogy szükségünk lenne plusz edzőre. Tivadar Lajos bácsi ennek köszönhetően állt vissza. Érdekes, hogy korábban többször is dolgozott a DVSC-nél, ám ez az első alkalom, hogy együttműködünk. Tapasztalt, jó szakember, vele kiegészülve még eredményesebbek lehetünk. A válogatottnál egyébként is megtanultam kollektívában dolgozni.

Fontos számodra, hogy jó hangulatban teljenek az edzések?

Igyekszem közvetlen lenni, és elsősorban nem főnökként funkcionálok, hanem partnerként tekintek rájuk. Ezzel persze vigyázni kell, mert könnyen előfordulhat, hogy egyik, vagy másik fél átesik a ló túloldalára, és olyankor sérül az egészséges edző-tanítvány viszony. Így megkövetelem a fegyelmet, és a kemény munkát, mert azért vagyunk itt, hogy dolgozzunk, fejlődjünk. Ezt érzik is a srácok, úgyhogy nincsenek problémák. Tesszük a dolgunkat és megyünk előre!

Ha az eddigi edzői pályádat szemléled, elégedett vagy?

Mindig lehet jobb, s nap, mint nap erre törekszünk, de én azt gondolom, hogy összességében nincs okom panaszra.

Klubedzőként és válogatott edzőként is komoly rálátásod van a magyar ökölvívás helyzetére. Mi a tapasztalatod, jó az irány?

A szövetség részéről minden törekvés arra irányul, hogy egyre jobbak legyünk. A versenyek körítése egyre profibb, Erdei Zsolt személyében pedig kitűnő elnök irányít. Én pozitív vagyok.

Megszállottja vagy az ökölvívásnak. Létezik számodra más elfoglaltság?

Timi sokszor rám szól, mivel nagyon nehezen tudom elengedni magam, és folyton boksszal kapcsolatos gondolatok járnak a fejemben. Ugyanakkor kislányunk, Hanna Olimpia nagy segítség abban, hogy időnként ki tudjak kapcsolni.

Salánki4-225x300 Salánki László: „Megyünk előre!”

Salánki Lászlónak, és a DVSC Boxing valamennyi ökölvívójának további eredményes munkát kívánunk!

T.S.