Smitula Gergő: „Fontos az önbecsülésünk”

A DVSE játékosa úgy véli, a Honvéd klasszisainak semlegesítése nagyon fontos lesz szombaton.

0

                                                        Smitula-300x200 Smitula Gergő: „Fontos az önbecsülésünk”Fotó: Nagy Anita

A DVSE vízilabdázói az első játékrészben ugyan „kellemetlenkedtek” az OSC otthonában, ám az esélyesebbnek tartott fővárosiak a második játékrésztől átvették az irányítást, és végül 12–4-re diadalmaskodtak.

„Remekül kezdtük a szerdai találkozót, ezzel meg is leptük az ellenfelünket. Ültek a lövéseink, ám a második negyedtől kimaradtak a helyzeteink, és ahogy fáradtunk, egyre inkább előjöttek a hibák. Valószínűleg az OSC játékosai kisebb fejmosást kaptak a második felvonás előtt, hiszen felkeményedett a védekezésük, és magasabb fokozatba kapcsoltak. Mindent egybevetve szerintem ez volt eddig a legjobb meccsünk a felsőházban. Az Eger és a Miskolc ellen ugyan sok gólt lőttünk, de sokat is kaptunk, szerintem a fővárosban bekapott 12 találat abszolút vállalható” – tekintett vissza Smitula Gergő a Nyéki Imre Uszodában történtekre.

A táblázat nyolcadik helyén tanyázó cívisvárosiakra szombaton újabb budapesti gárda vár: Komlósi Péter alakulatát a hatodik Racionet Honvéd látja vendégül.

„Kemény, brusztos összecsapásra készülök. Talán a Honvéd ellen lehet esélyünk a pontszerzésre, de nem szabad elfelejteni, hogy klasszisokkal is szembe találjuk majd magunkat, elég csak Szívós Mártont, Kiss Gergelyt vagy Decker Attilát megemlíteni. Kulcskérdés lesz, hogy őket mennyire tudjuk kikapcsolni, valamint a kapus Decker eszén milyen gyakran tudunk túljárni. Úgy fest, a nyolcadik pozícióból csak nagy bravúrok árán tudunk előrelépni, ennek ellenére egyik bajnoki sem tét nélküli, hiszen fontos az önbecsülésünk. Az OSC csapatával vívott ütközet után nem tértünk haza, csütörtök délelőtt pihenhettünk, délelőtt a BVSC-vel edzünk, majd másnap pedig a Vasassal gyakorolunk” – nyilatkozta honlapunknak Smitula.

Racionet Honvéd–DVSE, szombat 19.00

B.Á.