Fotó: Birinyi Ferenc
Hány évet ölel át, amit eddig az atlétikában eltöltöttél?
1968-tól vagyok kapcsolatban az atlétikával, akkor egy sportági kiválasztón figyelt fel rám későbbi edzőm, Vojta László. Abban az időben az edzők járták az iskolákat, lehetséges tehetségek után kutatva, a Református Gimnáziumba is eljöttek, így kerültem bele az atlétikai életbe. Ha a sportolói és edzői, szervezői időszakot nézem, lassan 50 éve.
Csak a gimnáziumban kezdted el a sportot? Előtte mással próbálkoztál?
Másodikos voltam a gimnáziumban, mikor elkezdtem, előtte nem sportoltam. Édesapámék egyéni gazdálkodók voltak, több hold földet műveltek és nekik segítettem, kemény fizikai munkát végeztem akkor.
Milyen gyerek voltál?
Semmi extra, csendes, szerény falusi gyerek voltam, Karcsán születtem, ott is jártam általános iskolába. Nem voltam extra jó tanuló, olyan négyes körüli átlagom volt. 14 éves koromig szinte ki sem mozdultam a településről, míg be nem kerültem Debrecenbe, középiskolába.
Hogy kerültél Karcsáról Debrecenbe? Könnyen be tudtál illeszkedni egy új közösségbe?
Egyetlen református iskola volt az országban a debreceni, azért is kerültem oda, mert a családomnak erős református kötődése volt. Édesapám volt a falu gondnoka, jóban volt a lelkésszel, ő javasolta a gimnáziumot. Az iskolának volt egy különleges légköre, nagy hagyományokkal rendelkezett, aminek meg volt a maga varázsa, ez sokat jelentett nekem, de mindenkinek, aki oda járt. Egy nagyon összetartó közösséggé kovácsolódtunk, a beilleszkedéssel nem voltak gondjaim.
Visszatérve az atlétikához. Milyen volt a kezdet?
Először középtávfutással próbálkoztam, elég ügyetlen, rossz mozgáskoordinációval rendelkeztem, de rendkívül kitartó, ezért gondolta Laci, ez lesz nekem a megfelelő táv. Ez majd egy éves időszak volt. A mindennapos edzések megerősítettek, gyorsultam és fokozatosan átváltottam a sprint számokra. Érdekes a történet, volt egy középtáv felmérő, amit teljesítettem, ami után kértem Vojta Lacit, indulhassak a 300 felmérőn is, ahol aztán mindenkit legyőztem, így váltottunk rövidebb távra. Időnként még próbálkoztunk a 800 méterrel is, még fedett pályás felnőtt OB-n is indultam, nem is értem el rossz eredményt, hiszen második lettem.
Végül 400 méter lett a fő számod.
Így van. Már 18 éves koromra 48-as időt futottam az IBV-n és ezzel az eredménnyel második lettem. Ez a verseny az akkori szocialista országok részvételével zajlott, ezekben az országokban abban az időben komoly szinten volt az atlétika, gondoljunk csak Kubára, az NDK-ra, Bulgáriára, Szovjetunióra. Nagyon erős volt a mezőny. Hazai viszonylatban már az ifi OB-t is sikerült megnyernem, az Országos Középiskolai Bajnokságon első lettem 48:9-es eredménnyel, hozzátenném, ezt salakon tudtam megfutni.
A 400 az egyik leggyilkosabb futószám, sose gondoltál arra, hogy más távra válts?
Nem, ez sosem fordult meg a fejemben, sosem okozott gondot ez a táv, valószínű, ez a kitartásomnak köszönhető. Edzettem, versenyeztem, az eredmények is jöttek. Az való igaz, versenyeken a táv végére elfáradtam, de ezt is jól tűrtem.
Első versenyedre vissza emlékszel még?
A Refi csapatával 4×200-as váltóban indultunk, én voltam a váltó utolsó tagja. Saját futamunkban vezető helyen vettem át a váltóbotot, 190 méternél úgy kifutottam magam, hogy teljesen elmerevedtem, és elestem. De felálltam és befutottam. Ez az élmény megmaradt bennem.
Kikkel edzettél a mindennapokban?
Nagyon népes volt a sportiskola, közel 400 igazolt versenyzővel, 13 edzővel. Többen nemzetközi szinten űzték az atlétikát, említhetném Szántó Tamást, Lázár Magdolnát, Lipcsey Irént és még lehetne sorolni a nagy neveket. Rengeteg országos bajnoka is volt az egyesületnek.
Több régi atléta jelentette a családias légkört…
Egy nagyon jó közösség volt. A sok verseny, az utazások, mind jó hangulatban teltek. Szerencsére abban az időben minden versenyen ott tudtunk lenni, az egyesület biztosította ezt számunkra, hozzá a szállást, az ellátást, felszerelést. Közösségi programok is voltak, jártunk kirándulni, szalonnát sütni, farsangi, év végi záró rendezvényeket szerveztünk, valóban embercsaládias volt a hangulat.
Mikor jöttek a nagyobb sikerek?
1972-es év volt, ami meghozta számomra a komolyabb eredményeket, kezdődött a középiskolai bajnoksággal, folytatódott az IBV-vel és az OB-n elért kettő bajnoki címmel (310 gát, 400 sík). Ebben az évben érettségiztem és felvételiztem is az Ybl Miklós Főiskolára.
Innentől töretlen volt a pályafutásod?
Lehet mondani, hogy igen. 73-ban az ifi EB-n váltóban ötödikek lettünk, egyéniben a középdöntőig jutottam, 47,2-vel megnyertem az OB-t, plusz a 400 gátat és 200 méteren második lettem. Kijött az elvégzett munka, amit az edzéseken elvégeztem. A felnőtt válogatott keretébe is sikerült bekerülnöm.
Felnőtt válogatottal melyik volt a bemutatkozó versenyed?
74-ben Firenzében voltunk egy nemzetközi versenyen, ha jól emlékszem, olasz, angol, német és magyar válogatottak vettek rajta részt. Innentől, pályafutásom végéig tagja voltam a válogatott 4×400-as váltójának.
Volt egy érdekes váltófutás. A Magyarország-Szovjetunió labdarúgó VB selejtező szünetében kellett futnotok. Erre emlékszel?
Igen, az Országos Váltóbajnokság 4×400-as számát rendezték a szünetben. Ha jól emlékszem, az első futónkat Nagy Miklósnak hívták, beragadt az indítással, ráadásul akkora volt a hangzavar, a focimeccsre majd telt ház volt a Népstadionban, hogy alig hallottuk a rajtjelet. Nem tudom, hol végeztünk, de érdekes futás volt.
Végig Vojta László volt az edződ?
Amíg Laci volt a DMTE edzője, végig vele készültem, majd Bíró Matyi bácsival dolgoztam együtt egy évet. Lacival nagyon jó viszonyban voltunk, mikor bekerültem Debrecenbe, mindenben segített, egyengette az utam, második apám volt. Később családi barátsággá alakult a kapcsolatunk, középső lányának én vagyok a keresztapja, feleségeink legjobb barátnők voltak, gyakran összejártunk.
Sok szép eredményt értünk el együtt, a 47 másodperc körüli eredményt tudtam hozni. Volt egy komolyabb sérülésem, a gerincoszlopomban L5-s csigolyámnál fáradásos repedést diagnosztizáltak, kétséges volt folytathatom-e a versenyzést. Teljesen sosem jött rendbe, de vissza tudtam jutni arra a szintre, amit addig elértem.
Említetted, az Yblre jártál, a tanulás könnyen megfért a versenysport mellett?
Ezt szerintem embere válogatja, aki akarja, össze tudja egyeztetni. Meg volt az edzéstervem, ha a közösségi edzéseken az iskola miatt az nap nem tudtam ott lenni, elvégeztem előtte vagy utána. Volt, hogy este fél 8-kor végeztem el az aznapi edzésemet, vagy reggel az első órám előtt. Számomra fontos volt az atlétika, így megoldottam, hogy egy napot se kelljen kihagynom. Kis engedményeket kaptam a főiskolán, de ugyan úgy kellett vizsgáznom, tanulnom, mint a többieknek. Tanáraim pozitívan álltak hozzám, elismerték, amit az Yblért tettem, mint atléta.
Végül a sérülés miatt döntöttél a befejezés mellett?
Említettem, sérülésből visszatérve újra elértem a régi szintemet, de fejlődni már nem tudtam, így ez is. Közben megnősültem, feleségem is atléta volt, a DMTE pályán ismertük meg egymást, 78-79-ben megszülettek a lányaink, megélhetési gondok miatt elhelyezkedtem az akkori állami építőipari vállalatnál. Munkahelyemen megkaptam a munkaidő kedvezményt, mint válogatott atléta, munka sport működött egymás mellett. 79-ben gyerekekkel is elkezdtem foglalkozni, pár év múlva már serdülő országos bajnokokat neveltem ki.
Fokozatosan álltam le, még két évig váltóban indultam versenyeken, amíg be nem fejeztem, de nem azonnal álltam le, a gyerekekkel együtt futottam edzéseken, ezt lehet nevezni levezetésnek.
Nehéz volt meghozni a döntést?
Mikor az ember végig versenyez 10-12 évet, nem nehéz meghozni ezt a döntést. Nem jelentett problémát, hogy már nem a versenyzői sikeremről szólt az életem, hiszen meg volt az átmenet, a gyerekekkel való foglalkozás, ahol már, mint edző voltam sikeres. Jártam vidékre, kutattam a tehetséges gyerekeket, iskolai versenyekről, diákolimpiákról gyűjtöttem a fiatalokat, akikből sokan országos bajnokok lettek, nemzetközi versenyeken indultak. Tehát a sikerélmény megmaradt, az atlétikai pályán maradtam, nem volt elszakadás. 1981-2007-ig voltam a sportiskola edzője. Azt a tapasztalatot, amit sportolói múltamból hoztam, Lacitól tanultam, tudtam használni edzősködésem során. Sikeres edzői 25 év volt, több éven keresztül volt a DSI az ország legeredményesebb utánpótlás szakosztálya irányításommal, tanítványaim nagyon sok korosztályos bajnoki címet nyertek, vettek részt junior európai bajnokságokon BEK-n.
Lányaid is atlétizáltak?
Igen. Szilvi serdülő válogatott volt sprintben, Ági pedig középiskolás országos bajnoki első lett magasugrásban. De az élet más irányba vitte őket, egyébként se erőltettem soha, hogy márpedig versenysport. Egészséges, jó gondolkozású gyerekek voltak, más területen boldogultak sikeres emberré váltak.
Miért fejezted be az edzősködést?
Edzősködés közben elkezdtem menedzserként is tevékenykedni, edzőtáborokat, versenyeket többezres tömegfutóversenyeket kezdtem el szervezni. 10 évig a megyei szövetség elnöke, MASZ elnökségi tag is voltam belefolytam a szervezésekbe, amibe egészen jól beletanultam. Büszke vagyok a három világversenyre, amiben tevékenyen részt vettem, 2001-ben az ifi VB, 2006-ban az utcai futó VB, 2007-ben az U23-as EB versenyigazgatója voltam. Hogy miért hagytam abba? Kicsit belefáradtam, de nem az edzősködésbe, atlétikába. Történt egy vezetőség váltás, számomra nem volt szimpatikus az a mentalitás, amit ők képviseltek, úgy éreztem, az atlétika és az eredményesség másodrangú kérdés lett, inkább az üzlet, pénz politika az került előtérbe. Megpályáztam egy civil állást, M3 Archeoparkban Polgáron lettem intézményvezető négy évig. Menedzseri szemléletemnek itt nagy hasznát vettem, sok eseményt szerveztünk, például az István a király rockoperát, futófesztivált, utazás kiállítást, vásárokat, céges családi napokat, főzőfesztiválokat, horgászversenyeket, csapatépítő tréningeket . Együtt vittem az üzemeltetést, kommunikációt, és a marketinget. Ebben a négy évben sem szakadtam el teljesen az atlétikától, mint versenybíró ott voltam különböző versenyeken. Ezt a mai napig végzem. A civil munkámat a Debreceni Törvényszéken fejeztem be.
Úgy tudom, a Rajkai-Kerékgyártó emlékverseny szervezésében is jelentős feladatot vállalsz.
Ez becsületbeli ügy. Régi kedves kollégám volt Kerékgyártó László, aki kezdetektől haláláig szervezte a Rajkai emlékversenyt. Akkor voltam a megyei szövetség elnöke és halála után mondhatni átvettem tőle a stafétabotot és folytattam ennek a versenynek a szervezését, csak a négy év Polgáron töltött időszakom esett ki. Abban az időben rangos versenynek számított, támogatókat szereztem, külföldi versenyzőket tudtunk meghívni, pénzdíjakat fizettünk, a támogatóknak munkánknak köszönhetően meg volt a biztos anyagi háttér is ehhez. Sajnos ma már nem tudjuk a régi színvonalat hozni, kevesebb a támogató, bár mindent megteszünk azért, hogy lehető legjobban tudjuk lebonyolítani.
Debrecen két emlékversennyel büszkélkedhet, a Bocskai emlékverseny és a Rajkai, (45 éve) úgy gondolom, itt helyben nagyobb megbecsülést érdemelne. Akkor fog ez igazán ismét jól működni újra, ha az anyagi részét elő lehetne teremteni. Ezt állami támogatásból, pályázati pénzekből, szponzori pénzekből, egykori régi tanítványok támogatásából lehetne fedezni, valamint ha a város és a megye ismét nagyobb mértékben támogatná, magáénak érezné. Idén megrendeztük, a folytatás még kérdéses, nagy segítség lenne, ha az egyetem is nagyobb részt tudna vállalni, esetleg gazdájává válna ismét, hiszen Rajkai Tibor a DASE edzője, míg Kerékgyártó László az egyetem egyesületének munkatársa volt. Ez az emlékverseny profi támogatást, szervezést és lebonyolítást érdemelne újra.
A munka mellett mivel tudsz kikapcsolódni?
Családcentrikus ember vagyok, szülőfalumban van egy parasztházam, a szülői ház mellett, oda szoktunk elmenni, ott nyugalom van, fel tudok töltődni. Amikor csak lehet, együtt van a család, számomra ez a fontos.
Hobbid?
Nekem az atlétika a hobbim. Hosszú évekig a munkám, hobbim ugyan az volt, talán ezért is nem tűnt fel, mennyi év is telt el a kezdet óta. Azt csináltam, amit szerettem, ebben volt egy négy éves kihagyás, de újra visszatértem az atlétikához, mint versenybíró, mondhatom most ezt a hobbimnak.
A 14 éves sportolói pályafutásodat hogy összegeznéd?
Így volt jó, ahogy volt. Realista vagyok, úgy gondolom, ennyi volt benne, rendes, tisztességes munkával értem ezt el. Ugyan így értem el a tanítványaimmal is az eredményeket. Bizonyos „rásegítésekkel” talán több is lehetett volna, de az már az én lelkiismeretemmel, értékrendemmel nem lett volna összeegyeztethető.
Régi társakkal, edzőkkel, meg van a kapcsolat?
Személyes barátságok megmaradtak, akik elkerültek Debrecenből, azokkal az internet világában ma már bármikor lehet beszélni. Van egy helyi atlétikai versenybírói baráti társaság, akikkel gyakran összejövünk, mint versenybírók, versenyeken is együtt vagyunk.
Van, mikor olyanokkal találkozok, akik hosszú idő után külföldről hazajönnek, összejövünk, nosztalgiázunk, jókat beszélgetünk. Érdekes, hogy akik valamikor eltöltöttek a pályán x évet, kötődnek a helyhez emlékekhez, visszajárnak, feltöltődnek ez a kialakult jó közösségnek tudható be.
Milyen terveid, céljaid vannak?
Ez év végével nyugdíjas leszek, jelenleg felmentésemet töltöm a törvényszéken. Az atlétikában annyit fogok elvégezni, amit energiám és egészségem lehetővé tesz, azokat a tapasztalatokat, amit edzőként, versenyrendezőként, versenybíróként menedzserként szereztem néhány eseményen hasznosítom. De a család van előtérben, családommal, gyerekekkel, unokákkal minél több időt együtt tölteni. Karcsán szeretnék még többet lenni, hiszen a gyökerek számomra fontosak. Most van egy kis csoportom, barátok, kollégák, régi tanítványok, ismerősök gyerekeivel foglalkozom baráti alapon, úgy tűnik, a helyi szakosztálynál nem tartanak igényt a munkámra.
Szívesen csinálom, (koordinátora vagyok a MASZ-nak e régióban) 9-12 éves gyerekek sport XXI. versenyeinek szervezését, hálás dolog őket az atlétika irányába motiválni.
Mit mondanál a gyerekeknek, miért az atlétikát válasszák, ha sportolni szeretnének?
Bátran mondhatom, az atlétika által „emberré” fognak válni. Megszokják a rendszeres munkát, küzdést, megtanulnak győzni és veszíteni, ami úgy gondolom, nagyon fontos, sok-sok igaz barátot szereznek egy életre. Egészséges, sikeres emberré fognak válni.