Sopronban kezdik a pontvadászatot az egyetemi kosarasok

Pénteken 19 órától megkezdi a 2026/27-es szezon küzdelmeit a DEAC kosárlabdacsapata, az NB I. A csoportjának nyitófordulójában a Sopron KC vendége lesz Pethő Ákos alakulata.

0

700143809_1596220012507843_3290006107387509704_n-300x162 Sopronban kezdik a pontvadászatot az egyetemi kosarasokNyolchetes felkészülést követően pénteken megkezdi sorozatban tizedik élvonalbeli idényét a Debreceni Egyetem alakulata. A játékoskeret alaposan átalakult és megfiatalodott az elmúlt évhez képest, ugyanakkor az előszezon edzőmérkőzésein kifejezetten jól szerepeltek Mócsán Bálinték. A Bajnokok Ligája főtáblájáról csak egy hajszállal lemaradó Nagyvárad elleni tisztes helytállást követően Tiszaújvárosban, Szegeden és Szolnokon is nyerni tudtak, egyedül a főpróba nem sikerült, hiszen a Szedeák az elmúlt héten vissza tudott vágni a hajdúságiaknak.

-Eredetileg hat edzőmérkőzéssel terveztünk, de végül csak ötöt tudtunk lejátszani, de úgy gondolom, hogy összességében így is nagyon jól szolgálták a felkészülésünket. Alaposan megfiatalodott a keretünk, és új légiósok is érkeztek, ennek ellenére jól sikerült az előszezon, többször is bíztató volt a játékunk, készen állunk a kezdésre – vélekedett a szezonkezdésről Pethő Ákos.

Az 1. fordulóban rögtön az egyik leghosszabb idegenbeli túra vár a fehér-feketékre, hiszen az előző kiírást a 7. helyen záró Sopron otthonába látogatnak. -Egy kissé hányatatott felkészülésen vannak túl, nem tudtak még a legerősebb összeállításukban játszani, így azt gondolom, hogy ezáltal egy kicsit sötét lóként vágnak neki a szezonnak. Nem egyszerű felkészülni belőlük, hiszen egyben még nem láttuk őket, de úgy készülünk, hogy pénteken már mindenki bevethető lesz náluk. -mondta az ellenfélről a vezetőedző, majd hozzátette, hogy a céljuk egy bravúros idegenbeli sikerrel kezdeni a szezont, melyre a nemrégiben Szolnokon mutatott játékkal jó esélyük is lehet.

A két gárda épp egymás ellen zárta az előző kiírást, a 7. helyért vívott helyosztót végül az SKC nyerte 2-1 arányban. Mivel mindkét együttes játékoskerete alapjaiban átalakult azóta, így a pénteki bajnoki kapcsán nehéz esélylatolgatásokba bocsátkozni, de a szezon során várhatóan ezúttal is hasonló célokért fognak küzdeni a csapatok.

-Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is szeretnénk bejutni a Magyar Kupába és a rájátszásba, igaz, ez utóbbit valamelyest idén megbonyolítja majd a play-in. Véleményem szerint négy kiemelkedő csapat van a bajnokságban, utána viszont a mezőny egészen a végéig nagyon sűrű, de nekünk meg van a mélységünk és a minőségünk is hozzá, hogy reális cél legyen a tabella első felében végezni – zárta szavait a szakember.