
Szerencsére felépültem sérülésemből, már egy hete együtt készülök a csapattal. A combhajlítómmal volt probléma, beszakadt, ezért két hetet ki kellett hagynom. Megfelelő állapotban vagyok, ha lehetőséget kapok a hétvégi mérkőzésen, mindent meg fogok tenni, hogy játékommal segítsem a csapat sikeres szereplését.
Egy Ferencváros ellen mindig kettőzött erővel készülünk, állhat bárhol a táblázaton a két együttes, ez mindig rangadónak számít. A Fradinak jó csapata van, a bajnokság megnyerése a céljuk. Mi is kezdünk összeállni, jó a hangulat az öltözőben, egységesek vagyunk. Bízok benne, hogy meglepetést tudunk szerezni és sikeresen vívjuk meg ezt a mérkőzést. A játékunk rendben volt az előző mérkőzéseken, mindig tudtunk helyzeteket kidolgozni, inkább ezek kihasználatlansága volt a gond, de a Honvéd és a Paks ellen már ebben is sokat javultunk.
Nem lesz könnyű a hétvégi mérkőzés, kiélezett, küzdelmes mérkőzésre számítok, mindenképp éreztetnünk kell a Ferencvárossal, ők jöttek hozzánk. Azt gondolom, ha rájuk tudjuk erőltetni játékunkat, kezdeményezők leszünk, egész mérkőzésen koncentráltan, fegyelmezetten játszunk, jó eredményt érhetünk el. Bár mindenki a Fradit tatja a mérkőzés esélyesének, szeretnénk erre rácáfolni.
Biztos vagyok abban, hogy kitűnő hangulat lesz a stadionban, nagy az érdeklődés a találkozó iránt. Lehet olvasni, hogy a debreceni drukkerek is összefogtak, illetve Tőzsér Dani példaértékű felajánlásának köszönhetően várhatóan sokan lesznek a lelátón. Mindig jó érzés sok néző előtt játszani, szurkolóink támogatása plusz erőt ad a csapatnak.





