Sós Bence: „szeretnénk méltóképpen lezárni ezt az évet”

A Loki középpályása szerint, továbbra is fegyelmezetten kell játszaniuk, akkor meg lehet a három pont.

0

sós-bence_edzes Sós Bence: „szeretnénk méltóképpen lezárni ezt az évet”Keleti rangadóval zárjuk ezt az évet, biztos vagyok abban, egy nagyon jó mérkőzést láthatnak a szurkolók. Nehéz mérkőzésre számítok, biztos vagyok abban, a Diósgyőr mindent meg fog tenni, hogy megszerezze a győzelmet. Jó játékosokkal rendelkeznek, kiemelném Ugrai Rolandot, aki jó formában van, amire a válogatottnál is felfigyeltek már. Rá különösen figyelnünk kell, de a többiekre is, hiszen vannak még meghatározó emberek a csapatban. Ugyan azt a szervezett játékot kell nyújtanunk ellenük, amit az utóbbi mérkőzéseinken jellemzett minket, csapatként egységesnek kell lennünk. Ha ezt meg tudjuk valósítani, jó eredményt érhetünk el.

Nem számítok sokgólos mérkőzésre, biztos vagyok abban, Bódog Tamás összerakja a DVTK védekezését. Mi is szervezetten fogunk védekezni, így előfordulhat, egy gól fog dönteni a végeredményről. Az is igaz, az utóbbi években jól megy ellenük, mondhatni, „mumusa” vagyunk a Diónak, remélem, ez a jó sorozat folytatódik. De nem szabad a múltból kiindulni, ez egy új mérkőzés lesz, fegyelmezetten, egységes csapatként kell játszanunk és mindent megtennünk a sikerért. Jó lenne Mezőkövesdről három ponttal hazatérni, szeretnénk méltóképpen lezárni ezt az évet.

Szerencsére hetek óta egészséges vagyok, teljesen felépültem. A csapat jól játszik, a futball örök törvénye, győztes csapaton ne változtass és Bandi bának nincs is oka változtatni. Ha csereként tudom segíteni a csapatot, akkor is mindent megteszek a győzelemért, csapatjátékos vagyok, nekem az a fontos, minél jobban szerepeljünk, nem az egyéni érdek. Természetesen, ha kezdőként kapok lehetőséget, jó játékommal szeretném meghálálni a bizalmat.