A nők plusz 45 korcsoportjának 59 kilós súlycsoportjának mezőnyében dobogóra lépett a debreceni, de kazincbarcikai színekben induló Fábián Mária is. Szakításban 48 kilónál szállt be a versenybe, melyet sikeresen teljesített. Második gyakorlatát elrontotta, de harmadik kísérletre teljesítette a 48 kilót, mellyel megnyerte ezt a fogásnemet.
Következett a lökés, melyet egy sikeres, 60 kilós fogással kezdett, majd másodjára a 65-öt is teljesítette. Ezzel már megjavította egyéni legjobbját, de hátra volt még egy kísérlet. Még kettővel megtoldotta a rúdon lévő súlyt, mellyel könnyedén állt fel, majd egy kis összpontosítás után simán a feje fölé lökte a 67 kilót, ami új masters országos rekord. Látva a gyakorlatát, azt lehetett érezni, maradt még benne, ha lenne negyedik kísérlet, akár a 70 kilóval is megbirkózott volna Marcsi.
Összetettben 115 kilót teljesítve, Fábián Mária nyakába került az aranyérem!
Fábián Mária: Szakításnál nagyon izgultam, talán ennek oka, hogy második gyakorlatomat elrontottam, de harmadjára sikerült teljesítenem a 48 kilót. A lökéshez úgy álltam hozzá, lesz, ami lesz, teljesen megnyugodtam, három sikeres gyakorlatot mutattam be. Kimondhatatlanul boldog vagyok, megjavítottam ebben a fogásnemben egyéni rekordomat, ami új országos csúcs is egyben. Még most is nehéz elhinni, hogy 67 kilóig jutottam, hiszen eddig versenyen még a 65 sem sikerült, csak edzésen tudtam kilökni. Köszönöm edzőmnek, Pátrovics Géza, hogy felkészített, és Czeglédi Balázsnak a segítséget.
Gratulálunk Marcsi!
KZT