Súlyemelés: Fábián Mária arannyal kezdte az évet

Szombaton került megrendezésre Kazincbarcikán a XIV. Szűcs Lajos Súlyemelő Emlékverseny.

0

274856054_5218918164839907_2557019672998796857_n-300x176 Súlyemelés: Fábián Mária arannyal kezdte az évet

Egy hosszabb kihagyás és egy jól sikerült téli felkészülés után idei első versenyén lépett dobogóra Debrecen első női súlyemelő magyar bajnoka, Fábián Mária. A cívisvárosi kiválóság jó formában érkezett a Borsod megyei városba, azzal a nem titkolt céllal, hogy ismét a legfényesebb medállal tér haza.

Pátrovics Géza, 57 kilóval mérlegelő tanítványa 48 kilóval kezdett szakításban, amit sikeresen teljesített, majd második kísérletre az 50 kiló sem okozott gondot. Zárásként az 52-vel próbálkozott, ám kicsit túlhúzta, ezért nem tudta megtartani a súly, így 50 kilogrammal zárta ezt a fogásnemet.

Lökésben is sikeresen teljesítette első kísérletét (60 kg), viszont a következő fogásnál hiba csúszott a kivitelezésbe, így érvénytelen volt 65 kilós gyakorlata. Harmadjára nem emeltetett, maradt ezen a súlyon, ezúttal viszont már sikerült feje fölé löknie a 65 kilót.

Fábián Mária végül 115 kilogrammos összetett eredménnyel az első helyen zárta idei első versenyét, ráadásként még átvehette a legeredményesebb felnőtt versenyzőnek járó kupát is.

Folytatás egy hónap múlva, az országos bajnokságon.

KZT