Súlyosan megsérült az Eb-n a DSI bringása

A DSI Debrecen és a magyar BMX freestyle egyik legnagyobb alakja, Kempf Zozo a svájci EUC freestyle Európa-bajnokságon többszörös arccsonttörést szenvedett.

0

Kepernyofelvetel-265-300x159 Súlyosan megsérült az Eb-n a DSI bringásaFotó: UEC

Zozo gyakorlata közben olyan balszerencsésen esett és ért talajt, hogy fejsérülése miatt azonnal kórházba, intenzív osztályra szállították, ahol jelen pillanatban is megfigyelés alatt tartják.

Város Viktória szakágvezető elmondta; beszélt, kommunikált vele, mindenre reagál, de a következő pár óra meghatározó lesz, ezért a legfontosabb, hogy Zozo pihenni tudjon. Mindeközben Krausz Kristóf és Újváry Zoltán is a döntőbe jutottak, ahol délután egy kicsit talán Zozo gyógyulásáért is mutatják majd be a gyakorlatokat.

Az esésekből származó sérülések egyre gyakoribbak a sportban, ezért a Magyar Kerékpáros Szövetség és a Magyar Judo Szövetség közös, „Ne törd magad” nevű, esésoktató programját a tervek szerint kiterjesztik a többi sportágra is és alapítványt hoznak létre annak érdekében, hogy minden magyar sportoló megtanulhasson biztonságosabban talajt fogni.