Emlékszel még, melyik volt az első mérkőzés, amikor már a lelátóról buzdítottad a csapatot?
Az 1979/80-as idényben voltam először Loki meccsen, igaz a csapat akkor még DMVSC néven játszott, édesapámmal együtt néztük meg a Debrecen Diósgyőr elleni, 2:1-re megnyert mérkőzését. Innentől egy éven keresztül minden mérkőzésre elkísértem édesapámat, legyen az hazai vagy idegenbeli találkozó. 1981-től jött egy hosszabb, tíz évig tartó szünet, mivel Németországba költöztünk, de 91-től hazatértünk és természetesen újra ott voltam a lelátón.
Az ultra csoport egyik meghatározó tagja voltál. Mi adta a lökést, hogy csatlakozz hozzájuk?
Barátokkal, Tócós és Vénkerti srácokkal az akkori „Lófelbrigád” mellett álltunk a lelátón, viszont az ultrákkal egy kosárlabda mérkőzésen kerültem kapcsolatba. Abban az időben olyan nevek fémjelezték a csoportot, mint Komcsi, Hancsi, Pethe Tomi, Pere Norbi, Nagy Balázs és még sokan mások. Elnézést kérek mindenkitől, akit nem soroltam fel, hosszú lenne a lista. Innentől velük jártam mérkőzésekre és 15 évig nem volt Magyarországon olyan stadion, ahol ne lettem volna. Mérkőzésekről akkor hiányoztam, ha munkám ebben meggátolt, de ez nagyon ritkán fordult elő.
Időközben Szepesi Zsoltival, Csoma Sanyival, Szöcskével, Pelles Tibivel és Kevert Ferivel, Cimpi, Kaktusz, Bai Zoli megalakítottuk az NSH-t (North Side Hooligans). 2000-ben pedig Komcsi engem és Cimpit tiszteletbeli SZUD taggá fogadott.
Hogy kívülállónak is legyen némi rálátása, mit is jelent az ultrának lenni?
Elsősorban kitartani a végsőkig a csapat és a város mellett. A lelátón és legyünk bárhol az országban, világban, büszkén kiállunk azért, amit képviselünk, klubunk színeiért. Az Ultra több mint szurkoló, ez egy életstílus, amit nagyon nehéz elmagyarázni a kívülállóknak. Szótárunkból az a szó, hogy lehetetlen, hiányzik, mindent megoldottunk.
Az köztudott, hogy idegenbe, sőt külföldre is kísértétek a csapatot, ezt könnyű volt megoldani, megszervezni?
Nem volt egyszerű, főleg a külföldi túrákat megszervezni. Ha csak az anyagi oldalát nézzük ezek az utak nem két forintba kerültek, de mindig megoldottuk, hogy valamekkora létszám képviselje a tábort és a várost. Több olyan idegenbeli mérkőzést tudnék felsorolni, ahol létszámban többen voltunk, mint a hazaiak, idegenben is otthon voltunk. Nyíregyházára, Diósgyőrbe, Békéscsabára mindig nagy létszámmal utaztunk. Természetesen, a kézilabdacsapatot is sok idegenbeli mérkőzésre elkísértük.
Több klubnak is van szervezett szurkolótábora. Milyen volt velük a kapcsolat?
Nekünk a Diósgyörel és Videotonnal volt illetve van jó viszonyunk. De létezik egy német (Arminia Bielefeld-Boys Bielefeld) valamint lengyel kapcsolat.
Vannak olyan mérkőzések, amelyek különösen emlékezetesek valamiért?
A hosszú évek alatt nagyon sok mérkőzésre gondolok vissza jó szívvel, de azt kell mondjam, mindegyik emlékezetes valamiért. A külföldi találkozók azért mindig emlékezetesebbek, gondolok itt a spliti, manchesteri, liverpooli, szaloniki, varasdi, elfsborgi túrákra, de ide sorolnám a Rabotnicki elleni mérkőzést is.
Ha nevezhetjük életed ezen részét korszaknak, meddig tartott?
Egészen 2006-ig, akkor újra Németországba költöztem, azóta is itt élek, dolgozok, időközben családot is alapítottam. Munka és család miatt kevés időm marad kedvenc elfoglaltságomra, de van kint egy másik kedvenc csapatom, a Dinamo Berlin, a hazai mérkőzéseire ki szoktam járni. A klubról annyit kell tudni, tízszeres NDK bajnok volt, nagyjából 1200-1500 néző látogatja a mérkőzéseiket, de a Frankfúrt elleni kupatalálkozón jó tízezren is voltak. Évente hazajárok, ilyenkor első dolgom tájékozódni, a DVSC épp hol fog játszani és természetesen követem őket.
Magával a sporttal, mint aktív résztvevője volt kapcsolatod?
Aktív résztvevője voltam a labdarúgásnak, játékosként középpályás poszton szerepeltem, majd edzőként és menedzserként is tevékenykedtem a foci világában. Kevesen tudják, de Magyarországon mi voltunk az elsők, akik labdarúgó klubot alapítottunk. Debreceni Ultras néven indultunk a városi kispályás bajnokság harmadosztályában. Később Ultras Debrecen SE néven a nagypályás bajnokságba is beneveztünk. Tartottunk egy toborzót, amire több mint százan jöttek el, kiválogattuk a legjobbakat és elindultunk a megyei harmadosztályban, ahonnan sikerült feljutnunk a kettőbe. Volt utánpótláscsapatunk is, sok fiatal játszott nálunk. Mindezekre nagyon büszke vagyok.
Jelenleg külföldön élsz, de figyelemmel kíséred a DVSC mérkőzéseit. A Loki visszatért arra az útra, hogy a saját nevelésű játékosokat részesíti előnyben. Véleményed szerint ez a járható út?
Mindig úgy alakítom a napi programom, hogy a Loki mérkőzéseit meg tudjam nézni, még az edzőmérkőzéseket is, ha adja valamelyik internetes portál. De folyamatosan tájékozódok, hogy képben legyek. Hiszek abban, hogy az a járható út, ha visszamegyünk a gyökerekhez és abból építkezünk amink van, a saját nevelésű fiatalokból. Meg kell mutatni nekik, miért is jó számukra, ha a Lokiban játszanak és itt nem az anyagiakra gondolok, sokkal inkább a minőségi képzésre, lehetőségre, amit tudnak majd kamatoztatni a jövőben. Fontos dolognak tartom a klubhűséget, de ehhez meg kell becsülni a játékosokat.
Az idei bajnokság végén mit vársz a kézisektől és a labdarúgóktól?
Ez egy nagyon nehéz kérdés. Megmondom őszintén, a kézisektől sokkal többet vártam a bajnokságban, az utóbbi évek legrapszodikusabb teljesítményét nyújtják. Magyarország legjobb csarnoktábora előtt játszhatnak, a városban imádják a kézilabdát. Azt gondolom, az idei bajnoki célok már nem valósulnak meg, de bízok abban, a közeljövőben az első négy hely valamelyikére odaér a csapat. Erre a bajnokságra helyezést nem mernék jósolni, remélem, a 7-8 hely egyikén fogunk végezni. Ez nem lesz egyszerű.
A focisták nagyon kellemes meglepetés számomra, ott vannak az élmezőnyben és a Magyar Kupában is versenyben vannak. Én abban reménykedem, az idény végén a 3.-5. hely egyikén végzünk, titokban pedig a kupagyőzelemben bízok. Régen nyertünk már, kellene az ilyen siker, mert pozitív lökést adhatna a jövőre nézve.
Visszatérve a szurkolói csoporthoz, a régi társaság szokott összejárni?
Mint említettem, évente járok haza és kötelezően ott vagyok a lelátón, leginkább a SZUD-ból Dobrán Csabival, Force Fieldből Kiss T. és társaival, a Dunántúli Lokista Varga Tamással nézzük a mérkőzéseket. Az is előfordult, nem egyszer, hogy meglátogattak és a Dinamo Berlin stadionjában közösen szurkoltunk. Egyébként a hétköznapokban telefonon és az internet adta lehetőségekkel élve, szinte mindenkivel tartom a kapcsolatot.
Mi a véleményed a jelenlegi táborról?
A fiatalok nagyon jó úton járnak, ennek előbb vagy utóbb meg lesz a gyümölcse létszám tekintetében is.
Mit gondolsz, lesz még 10000 szurkoló a Nagyerdei Stadionban?
Ebben biztos vagyok. Ha továbbra is a helyi kötődésű játékosokra épít a klub, ha jönni fognak az eredmények, növekedni fog a nézőszám és meg lehet a 10.000.
Fotók: Privát képek
