Fotó: Tumbász Hédi/Nemzeti Sport
A vasárnapi, DVSC elleni mérkőzésre már új edzővel a kispadon futhat ki a Mezőkövesd, a bajnoki szünetben Supka Attila vette át a csapat irányítását. A szakember korábban játékosként és edzőként is három évet töltött el Debrecenben, s ő volt az első, aki az élvonalban pályára küldte Dzsudzsák Balázst.
„A mai magyar fiatalok sokszor többet képzelnek magukról, mint amennyit tudnak, Balázs azonban más volt, szemernyi kétség sem volt bennem, hogy a mély vízbe dobjam – hangsúlyozta Supka Attila a Nemzeti Sportnak adott interjújában. – Nincs olyan magyar edző, aki ne küldene pályára egy fiatal magyar tehetséget, csak azért, mert helyette jobban szereti az idősebb, külföldi játékosokat. Ami Balázst illeti, a nyáron még azt mondtam volna, már nem lesz magyar válogatott, mert azt gondoltam, hogy a játéka lefelé szálló ágban van. Abban a válogatottban, amely a nyári Európa-bajnokságon szerepelt, nem lett volna helye. Csakhogy, azóta eljött az ősz, s látva a nemzeti csapat mostani produkcióját, azt kell mondanom, hogy Dzsudzsák Balázs tudna segíteni a magyar válogatottnak. A nyári Eb után egy kicsit túl lett értékelve az a csapat. Hiszen azzal mindenki tisztában volt, hogy mást kellett játszanunk a németek, a franciák, vagy éppen a portugálok ellen, mint most, Albániával szemben. Arra alkalmasak voltunk. Egy nagy csapat játékát bármikor szétromboljuk. De ha olyan ellenfél jön, amellyel szemben nekünk kellene dominálni, már baj van. Erre képtelenek vagyunk, nem tudunk bátran futballozni.”




