Vasárnap javíthat a kis Loki

Az NB-III keleti csoportjának 24. fordulójában a Füzesgyarmatot fogadja a DVSC második csapata ez Egyetemi Sporttelepen.

0

DSC_7740-scaled-300x170 Vasárnap javíthat a kis LokiFotó: dvsc.hu

Előző héten hiába játszott fölényben Szűcs János együttese, a helyzeteket nem sikerült gólra váltani, a Tiszafüred viszont átlövésből bevette a debreceni kaput és otthon tartotta a három pontot. Győzelmüknek köszönhetően, a fürdővárosiak megelőzték a táblázaton a kis Lokit, mely gárda így visszacsúszott a 16. helyre.

A 23. fordulóban hazai pályán javíthat a piros-fehér alakulat, vasárnap délelőtt a korábbi évek élcsapatát, jelenleg viszont a középmezőnyben található Füzesgyarmatot fogadják. Az idei versenykiírásban már megmérkőztek a felek, a szeptember eleji párharc 3-1-es gyarmati győzelemmel zárult.

Hétvégén visszavághat a kis Loki, melyre jó esély kínálkozik, ehhez viszont határozottabbnak kell lenni a kapu előtt. Mert hiába jó a védőmunka, az előrejáték, ha a helyzeteket nem sikerül értékesíteni, elmaradnak a győzelmek. A végjátékoknál jobban kell koncentrálni, hozzátenni azt a pluszt, ami sikerre vezethet. Képes rá a társaság, ám ezt a pályán is meg kell mutatni.

NB III Keleti csoport 24. forduló

DVSC-II – Füzesgyarmat

03.06. 11:00      Debreceni Egyetemi Atlétikai Club Sporttelep

KZT