
A két gárda már találkozott ebben a bajnoki szezonban: október elején, az első fordulóban a fővárosiak örülhettek Debrecenben győzelemnek. Komlósi Péterék ezt, illetve a Kaposvár elleni szombati botlást is szeretnék kijavítani.
Somlai Tamás, a DVSE játékosa kiemelte, hogy a BVSC egy nagyon összeszokott csapat, és a legfontosabb feladat a rutinos játékosaik semlegesítése lesz, amit sok mozgással lehet csak elérni. Szintén erre lesz szükség a védelem megbontásához is. Hozzátette, hogy mivel nálunk az első számú center, Lukas Durik eltiltás miatt nem szerepelhet (a Kaposvár elleni meccsen a játékvezetők ütés miatt kiállították a játékost), kénytelenek egy centerrel lejátszani a mérkőzést.
A BVSC egy Vasas elleni 6-6-os döntetlennel készült a találkozóra, az így megszerzett egy pontnak, valamint a Ferencváros vereségének köszönhetően, jelenleg az A csoport második helyén áll. A Debrecen jelenleg – öt ponttal lemaradva a Vasas gárdájától –az ötödik pozíciót foglalja el.
Az összecsapás szerdán 20 órakor kezdődik a Szőnyi úton.




