Debreceni szempontból rosszul kezdődött a találkozó, a vendégek már a 6. percben megszerezték a vezetést. A félidő lefújása előtt Kuti góljával egyenlíteni tudtak, majd a második játékrészben újabb találatot értek el, amivel megnyerték a találkozót.
DVSC-II – Hajdúszoboszló: 2:1 (1:1)
DVSC-II: Szabados, Hevesi, Kuti, Krajcsó, Ilyés Nagy E. 85’), Bíró, Szabó, Barna, Mezei, Koval, Filip (Haraszti 57’)
Edző: Gyarmati András
Gólszerzők: Kuti 44’, Ilyés 53′
Gyarmati András: Nem úgy játszottunk az első félidőben, ahogy szerettük volna, akadozott a játékunk, többek teljesítménye elmaradt a várttól. Tudtuk, jó erőkből áll a szoboszlói csapat, több volt debreceni játékos játszik náluk. Már az első percekben megszerezték a vezetést, szerencsére a félidő utolsó percében tudtunk egyenlíteni. Szünet után már úgy játszottunk, ahogy az elvárható volt, sok helyzetet kidolgoztunk, sajnos ezek kimaradtak, több kapufát eltaláló lövésünk is volt. Irányítottuk a játékot és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.




