Szünet után kiszakadt a gólzsák

Folytatták remek szereplésüket a lányok a futsalbajnokságban, ezúttal a Békéscsaba otthonából hozták el a három pontot.

0

53462633_2662327213809945_3582875372024233984_n-300x200 Szünet után kiszakadt a gólzsák

Fotó: Derencsényi István

Már az első perctől kezdve hatalmas nyomást helyeztek a lányok ellenfelükre, jobbára a Békéscsaba térfelén folyt a játék. Számolatlanul dolgozták ki helyzeteiket Üveges Katalin tanítványai, de a labda sehogy se akart túljutni a gólvonalon, a betömörülő védelemből mindig volt valaki, aki az utolsó pillanatban hárítani tudott. Egy kósza ellentámadás végén a hazaiak viszont megszerezték a vezetést. Minden túlzás nélkül mondható, már ebben a játékrészben öt-hat gólos előnyre tehetett volna szert egyetemi csapatunk, de semmi nem sikerült.

Szünet után viszont már semmi nem állíthatta meg a lányainkat, még egy lapáttal rátettek eddigi teljesítményükre, megtörték a Békéscsaba ellenállását és gyönyörű gólokat szereztek, a parádés játék eredményességgel párosult. A végeredmény nem túlzó, akár a duplája is lehetett volna a szerzett gólok száma.

Minden tekintetben megérdemelten hozták el a lányok a pontokat, az egész mérkőzésen fölényben játszottak, idő kérdése volt csak, mikor törik meg a viharsarkiak ellenállását.

Szép volt lányok!

Békéscsaba – DEAC: 2:10 (1:0)

DEAC: Tóth Renáta, Fekete Gabriella, Horváth Petra, Üveges Katalin, Horváth Viktória

Cserék: Ferncz Noémi, Pócsik Lívia, Mága Alexandra, Böröczky Szilvia, Fekésházy Eszter, Czégény Zsuzsánna

Játékos-edző: Üveges Katalin

Gólszerzők: Horváth Viktória 23’, 33’, 38’, Fekete Gabriella 28’, Üveges Katalin 31’, 40’, Horváth Petra 33’, 34’, Pócsik Lívia 37’, Czégény Zsuzsánna 40’

Üveges Katalin: Az első félidőben végig domináltunk, folyamatosan támadtunk, irányítottuk a játékot, rengeteg helyzetet kidolgoztunk, de semmi nem akart összejönni. Minden lövésünkbe beleértek, a kidolgozott helyzeteknél az utolsó pillanatban odaértek, amit a védelem nem tudott hatástalanítani, azt a csabai kapus hárította. Teljesen betömörültek kapujuk elé, nem tudtuk széthúzni őket, egy ellentámadásból pedig megszerezték a vezetést. Szünetben megbeszéltük a lányokkal, minél többet járassuk a labdát, próbáljuk kimozgatni, széthúzni ellenfelünk védelmét. Fontos volt, hogy megszereztük első gólunkat, ez megnyugtatta a csapatot, onnantól parádés második félidőt produkáltunk, minden remekül működött, szebbnél szebb gólokat szereztünk. Tökéletes mélységi passzok, átadások, érkezések, kijátszott helyzetek jellemezték a játékunkat, élmény volt nézni, ahogy futsaloztunk. Találataink elég változatosak voltak, szöglet és szabadrúgás variációkból, átlövésekből is eredményesek tudtunk lenni. Nagyon örülök annak, hogy a második, harmadik sorban lévők is jó játékkal és gólokkal járultak hozzá a győzelemhez, hétről-hétre bizonyítják, lehet rájuk számítani, erősségei a csapatnak. Gratulálok a lányoknak, nagyon büszke vagyok rájuk.