Tavaly még a bennmaradásért küzdött a Loki, idén pedig a dobogóért

Hajrájához érkezett a 2017-18-as NB-1-es bajnokság, az első két hely ugyan már elkelt, de a harmadikért még öt csapat van versenyben.

0

1_44-300x174 Tavaly még a bennmaradásért küzdött a Loki, idén pedig a dobogóért

Még három mérkőzés vár a Herczeg András irányította csapatra a bajnokságban. A Loki a harmadik helyről vág neki ezeknek a találkozóknak, és amit már a szakvezető és a játékosok is többször megfogalmaztak, szeretnék megtartani jelenlegi helyüket a tabellán.

A tavalyi szezonkezdetkor nagyon sokan előre temették a csapatot, mondván, csak a kiesés elkerülése lehet a cél. Az első két mérkőzés után a negatív hangok felerősödtek, de egyre összeszedettebb lett együttesünk játéka. Aztán jött egy kilenc mérkőzésen át tartó veretlenségi széria, ami a Vasas legyőzésével kezdődött és a Ferencváros ellni vereséggel zárult. Ennek köszönhetően a tavaszi szezont a harmadik helyen várhatta csapatunk. De az utolsó, Diósgyőr elleni találkozó rossz ómennek bizonyult és nem a Dió győzelme miatt. Azon a találkozón a játékvezető kiállította Jovanovicot és Ferenczit, akiket a FEB el is tiltott, ez az esemény mintha előrevetítette volna a tavasz gondjait.

Tavasszal a sérülések, kigyűlt ötödik sárgák miatt egy mérkőzésen se tudott kétszer egymás után ugyanazzal a kezdővel felállni a csapat, Herczeg András folyamatosan változtatni kényszerült, alapemberekről kellett lemondania. Ezt pedig szinte minden csapat megérezni. Ehhez képest, bár döcögős volt ismét a kezdet, Bódiék ott vannak a dobogó legalsó fokán, ráadásul a kupában is az elődöntőig meneteltek. Itt megint felerősödtek a negatív hangok, amiért nem került a csapat döntőbe, de a Ferencváros és a Videoton még idáig se tudott eljutni, minkét csapat NB-2-es együttes ellen vérzett el. Pedig a két leggazdagabb klubról beszélünk, akiknek a „B” csapata se gyenge.

Jelenleg öt csapat esélyes még a harmadik helyre, a Lokin kívül a Honvéd, Paks, Újpest és a Puskás lehet a befutó. Nézzük, az öt együttes hátralévő mérkőzéseit:

DVSC: Balmazújváros (i), Puskás (o), Újpest (i)

Honvéd: Ferencváros (o), Videoton (i), Vasas (o)

Paks: DVTK (i), Balmazújváros (o), Puskás (i)

Újpest: Haladás (i), Mezőkövesd (i), DVSC (o)

Puskás: Mezőkövesd (o), DVSC (i), Paks (o)

Az ötösből a Puskásnak van a legkevesebb esélye elérni a dobogót, négy pontnyira vannak tőle, nagyon valószínű, nem is fognak odaérni. A Honvéd velünk azonos pontszámmal áll, de két nagyon nehéz találkozó vár rájuk, a bajnokesélyesek ellen, A Paks és az Újpest eggyel gyűjtött kevesebbet, mint mi. Mondhatnánk, nyerni kell a három meccsünket és nincs mit számolgatni, de azért ezek a mérkőzések nem lesznek könnyűek, az Újváros a bennmaradásért harcol, a Felcsút és az Újpest pedig a harmadik helyért. Mindent egybevetve, ha Tőzsérék hat pontot szereznek, nagy eséllyel meg lesz a dobogó, talán még az öt is elég lenne.

Ha tavaly júliusban azt mondta volna bárki, hogy esetleg a harmadik helyen végezhetünk, biztos megmosolyogtuk volna, akkor egy 6-8. helyet szinte majd mindenki aláírt volna. De ha a 4.-5. helyen végzünk a bajnokság végén, akkor sincs miért elégedetlennek lennünk, a csapat jóval az elvárások fölött teljesített.