Fotó: dvsckezilabda.hu
Sokak szerint Karina Yezhykava, míg mások szerint Lotte Grigel volt az elmúlt évek legjobb debreceni igazolása. Véleményem szerint Tone Tiselj. Ám fehérorosz és dán kiválóságunkat vélhetően sokáig tudhatjuk sorainkban, ezzel szemben szlovén mesterünk távozik a klubtól. Kemény, tanulságos, és nem utolsósorban eredményes két év után. Nem könnyű ez most.
Nem könnyű, mert Tone Tiselj elismert sztáredzőként új szemléletmódot, új nézőpontokat ültetett a debreceni kézilabdába. Nem könnyű, mert Tone Tiselj a legelátkozottabb pillanatokban is képes volt életet lehelni fáradtnak, meggyötörtnek, ötlettelennek tetsző csapatába, valamennyi játékosának adott némi pluszt, nem utolsósorban visszavezette a DVSC-t a nemzetközi kézilabdasport térképére. Na de nem könnyű azért sem, mert Tone Tiselj mindig elismerően beszélt a cívisvárosi közegről, és rólunk, szurkolókról. Megbecsülte, hogy itt lehet. Nem kizárólag szavakkal, hanem tettekkel, eredményekkel.
Bár a kezdet nem volt könnyű, hisz miután megérkezett, egyesek meghökkentek, míg mások elégedetten dörzsölték tenyerüket, gondolván, a mindenkori debreceni kézilabda nagyságrendjéhez méltó edző tette át székhelyét a cívisvárosba. A legtöbben mégis legyintettek, amikor gárdánk meglepő vereséget szenvedett az MTK otthonában. De a kétkedő hangok nem csillapodtak a 2016-os esztendő első hónapjaiban sem, hisz simán kikapott a csapat a Ferencvárostól, és bár az Érd ellen már közelebb jártak Lányaink, egyelőre nem tudtak kilépni saját árnyékukból. Mígnem a Dunaújváros elleni rájátszás negyeddöntőjére tökéletesen kikristályosodott a szlovén tréner koncepciója: kedvenceink felejthetetlen párharcban, ihletett kézilabdával fektették kétvállra az akkori EHF-győztest, s bejutottak a magyar bajnokság legjobb négy csapata közé. Ahol ugyan az éremért vívott küzdelmeket nem koronázta siker, újra hamisítatlan kézilázban égett Debrecen.
Tone-t éltette a B-közép akkor, és Tone-t éltette a B-közép nemrég, az óesztendő utolsó bajnokiján is, dacára annak, hogy a Békéscsaba háromgólos legyőzése nem tartozik a legnagyobb szakmai bravúrok kategóriájába.
Éreztük ugyanakkor, hogy hálával és tisztelettel tartozunk edzőnk felé, aki az elmúlt időszak küzdelmes, sokszor keservesen nehéz, és kétségbeejtő momentumaiban rengeteg kritikát kapott. Olykor kéretlen, kendőzetlen formában, miszerint nem kér időt, nem változtat, és nem cserél eleget. Fáradt, meggyötört, motiválatlan, érdektelen. Talán volt ezekben a vádakban részigazság, elvégre ő maga sem cáfolta, hogy tavaly nyáron erősen elgondolkozott a távozáson. Mára a gondolat ténnyé szilárdult. Amiért aligha neheztelhetünk rá. Hisz a magyar klubkézilabda egyre fokozódó versenyében Tone mindkét szezonja végén európai porondra kormányozta az együttest. Ennek köszönhetően a klub lehetőségei megnyíltak, nemzetközileg elismert játékosok számára lett vonzóvá a DVSC.
Egy szó mint száz, fontos és szép fejezetet nyitott meg, s zárt le mai távozásával Mesterünk. Egyben az ő nevével fémjelezett két év elhanyagolhatatlan lépcsőfoka annak, hogy egy szép napon a DVSC újfent a legjobb magyar csapatok sorát gyarapítsa.
Köszönünk mindent, Tone! További sok sikert, és sok boldogságot kívánunk Neked!
T.S.
