Tisza Tibor: „a Nagyerdei Stadionban nekünk kell dominálnunk”

Az OTP Bank Liga 4. fordulójában a Zalaegerszeg együttesét fogadja a DVSC. Állandó szakértőnk, a TTM alapítója, magabiztos debreceni győzelemre számít szombaton.

0

131821374_2870825803189171_8007521151349508628_n-696x385-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-300x166 Tisza Tibor: „a Nagyerdei Stadionban nekünk kell dominálnunk”

Fordulatos, gólokban gazdag mérkőzésen egy pontot szerzett a DVSC az előző fordulóban a Paks otthonában, ezzel három játéknapot követően is veretlen a piros-fehér gárda.

„Egy jó iramú, izgalmakban bővelkedő mérkőzést láthattunk a 3. fordulóban, mely találkozó első félidejében megnyugtató, kétgólos előnyre tettünk szert. A Paks viszont még a játékrész vége előtt visszajött a mérkőzésbe, szünet után öt perc alatt egyenlített, majd fordított. A csereként pályára lépő Ugrai jól szállt be, találatának köszönhetően sikerült egy pontot elhoznunk az atomvárosból. A Paks azt játszotta, amit vártunk, magasan védekeztek, már a mi térfelünkön megpróbáltak labdát szerezni. Ennek a harcmodornak viszont megtaláltuk az ellenszerét, gyors kontrákkal operáltunk, nem egyszer veszélyeztetve a hazaiak kapuját, többször is ellenfelünk fölé nőttünk. Támadójátékunkat tudatosnak láttam, ezt példázza, a vezető gólunk, Ferenczi már akkor beindult, mikor még nem is volt Dzsudzsáknál a labda. De említhetném a második találatot, mikor Bévárdi okosan készítette le a labdát az érkező csapatkapitánynak. Az mindenképp üdvözítő, hogy előrejátékunk hatékony, viszont csapatvédekezésünkkel akadnak még problémák. Ezt minél hamarabb orvosolni kell, mert nem mindig tudunk több gólt rúgni, mint amennyit kapunk. Összességében azonban nem lehetünk elégedetlenek, úgy vélem, a bajnoki rajt előtt mindenki kiegyezett volna azzal, hogy öt pontot szerzünk” – fogalmazott a paksi meccs kapcsán a DVSC egykori kiválósága.

A 4. forduló szombati játéknapján az a Zalaegerszeg látogat Debrecenbe, mely gárda három játéknap után csak egy pontot tudott begyűjteni.

„A Zalaegerszeg nem kezdte jól a szezont, de ez nem szabad, hogy megtévesszen minket, mert egy jó csapatról van szó. Jól igazoltak, magyar szinten jó játékosok vannak a keretükben, akik közül többen is képesek a váratlan megoldásokra. A ZTE a támadófocit preferálja, ezért is számítok nehéz 90 percre. Annak mindenképp figyelmeztető jelnek kell lennie, hogy a kék-fehérek a Videoton ellen döntetlenre végeztek, de megszorongatták a Mezőkövesdet is. Hazai pályán játszunk, a Nagyerdei Stadionban nekünk kell dominálnunk, érvényesíteni akaratunkat. Fontos, hogy mi irányítsuk a játékot, helyzeteinket minél jobb százalékban értékesítsük, ennél még fontosabb, a hatékony csapatvédekezés. Meg kell próbálnunk kapott gól nélkül lehozni a szombati 90 percet. Jó szériában vagyunk, a szerencsével sem állunk hadilábon, Bévárdi, Kosicky, Dzsudzsák kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, több játékosban benne van a gól, mindezekre lehet alapozni. Ennek a párharcnak mi vagyunk az esélyesei, de a másodosztályban is láthattuk, ez ilyen mérkőzéseket nem egyszer nehezen húztuk be. Ennek ellenére, nem hiszem, hogy gondot jelentene itthon tartani a pontokat, ha meg kellene tippelnem a végeredményt, 3-1-et mondanék” – zárta gondolatait Tisza Tibor.

Labdarúgó NB-I 4. forduló

DVSC – Zalaegerszeg

08.21. 16:00      Nagyerdei Stadion

KZT