
Alaposan bekezdett a DVSC, a 2021-2022-es bajnoki szezont nagyarányú győzelemmel nyitották Bódiék, 4-1-re felülmúlva a Budapest Honvég gárdáját az Új Bozsik Arénában.
„Két ellentétes félidőt játszottunk, az elsőben a Honvéd dominált, többet birtokolták a labdát, időnként beszorítottak minket a kapunk elé. Több helyzetet is kidolgoztak, egy tökéletesen eltalált Bőle kapáslövéssel meg is szerezték a vezetést. Ebben a játékrészben akár háromgólos előnyre is szert tehettek volna a kispestiek, de Kosicky több bravúrt bemutatva őrizte meg kapuját a góltól. Nem játszottunk jól, ezt a mérkőzés után Huszti is elismerte, aki úgy fogalmazott, NB-II-es teljesítménnyel kezdtük az élvonalbeli szezont. A második félidőben feljavult a játékunk, veszélyesebben futballoztunk, többször eljutottunk a Honvéd kapujához. A fordulópontot Dzsudzsák gólja jelentette, aki higgadtan értékesítette a büntetőt, illetve az, hogy emberhátrányba kerültek a hazaiak. Onnantól egyértelműen mi játszottunk fölényben, és sikerült fordítanunk. A mi malmunkra hajtotta a vizet, hogy a Honvéd kitámadott, így fellazult a védelmük, melyet a mérkőzés hajrájában sikerült kihasználnunk. Külön kiemelném Bárány, Bévárdi és Kosicky teljesítményét, nálam ők voltak a meccs legjobbjai. Ez a győzelem nagy önbizalmat adhat a folytatáshoz, de okulni is kell belőle, nem adhatunk egy félidőnyi előnyt ellenfelünknek” – fogalmazott a DVSC egykori kiválósága.
Szombaton első hazai mérkőzésén lép pályára a Lokomotív sz új szezonban, a 2. fordulóban az egygólos vereséggel nyitó Újpest látogat a Nagyerdei Stadionba.
„Bár az Újpest nem a legjobb arcát mutatta az előző két szezonban, csak az utolsó fordulókban tudták kiharcolni a bennmaradást, de a Magyar Kupában a döntőig meneteltek. Többen távoztak a Megyeri útról, de érkeztek minőségi játékosok, egy erős kerettel vághatott neki a bajnokságnak Michael Oenning. Olyan labdarúgók állnak a vezetőedző rendelkezésére, akik meccseket képesek eldönteni, gondolok itt Vianára, Onovóra, vagy Mitrovicra, aki szerintem posztjának legjobbja hazai viszonylatban. Még állnak a nemzetközi kupában, csütörtökön az FC Basel ellen lépnek pályára az Európa Konferencia Liga 3. fordulójában. Kérdés, szombaton pihenteti-e kulcsjátékosait a lilák mestere, bár nem hinném, hogy beáldozná a bajnokságot a nemzetközi szereplésért, várhatóan a legerősebb összeállításban fognak kezdeni ellenünk. A Honvéd meccsel ellentétben, ennek a találkozónak mi vagyunk az esélyesei, ha azt a lendületes támadófutballt fogjuk játszani, mint Kispesten a 2. félidőben, nem hiszem, hogy gondot jelentene itthon tartani a három pontot. Kellemes emlékeink lehetnek az Újpestről, legutóbb, 2020. júniusában négy góllal nyertünk ellenük, úgy gondolom, ezt az eredményt minden Loki drukker azonnal aláírná most is. Ehhez viszont már az első perctől támadó szellemben kell futballoznunk, nem szabad magunkra húzni ellenfelünket. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire fontos a csapatvédekezés, saját tizenhatosunk előtt stabilabbnak kell lennünk, szervezetten, fegyelmezetten kell védekeznünk. Nem tudni, Bódi sérülése mennyire súlyos, vállalni tudja-e a játékot szombaton, kiesése érzékenyen érintené a csapatot. Mondhatni, berúgtuk az NB-I ajtaját, bízom benne, ez egy jó sorozat kezdete és hétvégén megduplázzuk pontjaink számát. Ha tippelnem kellene a végeredményre, 3-1-es debreceni győzelmet mondanék” – mondta a következő mérkőzés kapcsán Tisza Tibor.
NB-I 2. forduló
DVSC – Újpest
08.08. 17:45 Nagyerdei Stadion
KZT




