Tisza Tibor: „az nem lehet kérdés, hogy a Lokinak szurkolok”

Egykori kiváló támadónk, bár száznál is több mérkőzésen lépett pályára Diósgyőrben, a DVSC győzelméért szorít a hétvégi keleti rangadón.

0

dsc_0227_custom_-300x212 Tisza Tibor: „az nem lehet kérdés, hogy a Lokinak szurkolok”

Nagyon örültem annak, hogy a Mezőkövesd ellen a bajnokságban és a Magyar Kupában eredményesen szerepeltünk. Nagy fegyvertény, hogy egymás után kétszer legyőztük a matyóföldi gárdát. Herczeg Andrásnak és segítőinek sikerült felrázniuk a játékosokat, akik a pályán bizonyították, ez az igazi arcuk. A bajnokságban értékes pontokat szereztünk, újra felléptünk a dobogóra, a kupában pedig előnnyel várhatjuk az áprilisi visszavágót.

Szombaton a Diósgyőrt fogadjuk a Nagyerdei Stadionban, nem titok, a borsodi alakulat is közel áll hozzám, hiszen több mint száz bajnoki mérkőzésen léptem pályára a DVTK játékosaként, tervezem is, hogy én is ott leszek a lelátón. Nagyon jó összecsapásra számítok, biztos, hogy izgalmas mérkőzés várható, hiszen keleti rangadóról beszélünk, most nem számít, ki hol áll a táblázaton. A Diósgyőr nem játszik rossz futballt, szerintem az NB-I egyik legjobb edzője irányítja a csapatot, Fernando – akivel játékosként is remekül megértettük egymást a pályán, most is jó a kapcsolatom, sokat szoktunk beszélgetni – jól összerakta a gárdát. Ami az erőssége, az talán a gyengéje is a csapatnak, szinte minden szituációban a játékra törekednek, ami nagyon pozitív dolog, de ehhez véleményem szerint, nincs meg az a minőség, amivel meg tudnák ezt valósítani. Megfigyelhető a játékukban, hogy hátulról építkeznek, a kapus nem előrerúgja a labdát, hanem megpróbálják kihozni, ez egyébként is a spanyol futball jellemzője. Meg van az a stílus, amit a vezetőedző elképzel, de szerintem ehhez még nincs eléggé összekovácsolódva a csapat és én a keretet is vékonynak érzem. Úgy gondolom, egyéni képességek terén jobbak vagyunk, az egy az egy elleni szituációkat jobban tudjuk megoldani, talán erre lehetne helyezni a hangsúlyt. Fontos, hogy a fiúk elhiggyék, ott tudnak lenni a harmadik helyen, képesek jó játékra, jó teljesítményre, meg kell lennie az önbizalomnak. Szerintem mentálisan fog eldőlni a hátralévő mérkőzéseken, ott leszünk-e a végelszámolásnál a dobogón. Attól függetlenül, hogy pályafutásom jelentős állomása volt a diósgyőri, és soha nem fogom elfelejteni az ott töltött éveket, az nem lehet kérdés, hogy a Lokinak szurkolok, hiszen Debrecen az otthonom, ezer szállal kötődök a városhoz és a DVSC-hez.

Szeretném itt is megköszönni a DVTK vezetőinek, hogy azokkal a játékosokkal együtt, akik száznál több bajnokit játszottak diósgyőri színekben, én is ingyen széket kaptam a stadionban, ez nagyon jó érzéssel töltött el.

Természetesen: Hajrá Loki!