Tisza Tibor: „Bármi történik, tudni kell embernek maradni!”

2006-ban gólt fejelt a Népstadionban a Fehérvárnak, ám a találatnak nevelőegyüttese, a Debrecen is kárát látta. Szerencsére csak néhány perc erejéig, hiszen az újpestiek kikaptak, a DVSC pedig nyert utolsó meccsén, így klubunk megszerezte második bajnoki címét Tisza Tibor Újpestjével szemben. Hogy miért fontos ez? Azért, mert Tisza Tibor hiába töltött el szép, nem utolsósorban eredményes éveket a Megyeri úton, s hiába játszott oly sokszor a Lokomotív ellen, valójában mindig cívisvárosi, debreceni srác maradt. Aki itt nevelkedett, majd ide visszatérve váltotta valóra legnagyobb álmát, s lett bajnok 2014-ben. Azóta két szezonban lett házi gólkirály. És bár a jelenleg futó évadban egyelőre kevesebb szerepet kap, aligha kétséges, kulcsfontosságú szereplője a DVSC-nek, hiszen rutinjával, mentalitásával rengeteget át tud adni közvetlen környezetének és a fiataloknak. Tibivel tartalmas pályafutása alakulásán felül beszélgettünk a jelenlegi csapatról és a legfontosabb célokról is.

1

tisza-300x240 Tisza Tibor: „Bármi történik, tudni kell embernek maradni!”

Kezdjük a legelején! Mikor kezdődött a labdarúgással való ismerkedésed?

Ötévesen vittek le szüleim az Olasz Focisuliba, melynek edzéseit akkor még a Medgyessy Gimnáziumban tartották. Az első korosztályok egyikéhez csatlakozhattam, és sok olyan barátommal focizhattam együtt, akivel egy helyen laktunk. Gyorsan megszerettem a sportágat, rengeteg korosztályos tornára jártunk, szép sikereink voltak, így a futballban megtaláltam önmagam. Az edzéseken kívül is sokat játszottunk lent a téren, a Tócóskertben, így már nagyon korán eldőlt, hogy ez lesz az életem.

Más sportágakkal nem kerültél közelebbi kapcsolatba?

Karatéztam 4-5 évesen, és bár jól éreztem ott magam, egyik edzésünkön előkerült egy labda. Fociztunk, ám én nem igazán értem labdába, nem passzoltak nekem, talán azért, mert nagyon kicsi voltam. Rosszulesett, így megkértem szüleimet, hogy vigyenek el focizni.

Már gyerekkorodban nyilvánvaló volt, hogy lehet keresnivalód a gyepen?

Mindig éreztem, hogy valami mocorog bennem. Gyerekként is „fejjel a falnak” típus voltam, gyűlöltem veszíteni, így mindig mentem a labda után. Ez segített, és ösztönzött arra, hogy bármilyen nehézségem adódik, ne adjam fel. Már egészen kicsi koromban nagyon tudatos voltam, szerettem volna jó futballistává válni, így a kezdetektől fogva mindent elkövettem annak érdekében, hogy végigvigyem, és megvalósítsam célomat.

A szamárlétrát szép fokozatosan jártad végig. Töretlen volt a lendület?

Tizenkét-tizenhároméves korunktól egészen tizenhat esztendős korunkig Pajkos János kezei alatt pallérozódtunk, több tehetséges játékostársammal együtt, gondolok itt Máté Petire, Urbin Petire, Jeremiás Gergőre, vagy épp Meszesán Tamásra, akik egytől-egyig jó barátaim, és mai napig tartjuk a kapcsolatot. Ez a korosztály alapjaiban meghatározta a későbbi pályámat, hiszen olyan munkát végeztünk Pajkos Jánossal, amely messze meghaladta az akkori szakmát. Külföldi tornákra jártunk, külföldi szakanyagok épültek az edzésmunkánkba, ezáltal magasabb szintű, korszerűbb tréningeken vehettünk részt. Mindez pedig eredményekben is visszaköszönt, hiszen minden tornát, bajnokságot, melyen elindultunk, mi nyertünk meg.

Később, mintegy törvényszerű módon a DVSC következett.

Itt először a Györky Gabi bácsi vezette ificsapatban futballoztam, többek között Tőzsér Danival. Harmadikak lettünk, ami nagy szó volt, mindemellett harminc alkalommal betaláltam, nagyjából huszonöt ízben Dani passzait követően. Ezután ifi A, majd a junior korosztály következett, Kondás Elemér és Herczeg András irányítása mellett, így szerencsésnek tartom magam, hiszen fiatalon megismerhettem a debreceni futball későbbi sikeredzőit.

A góllövés szeretete már a legelső pillanatban determinálta, hogy a te pozíciód az ellenfél kapujának előterében lesz?

Igen, mert már nagyon korán jól ment a gólszerzés, éreztem a kaput, sokszor voltam gólkirály a különböző tornákon. Amikor betaláltam, az mindig akkora élményt adott nekem, hogy jóformán csak ez tett boldoggá, az már sokkal kevésbé, amikor labdát szereztem, jó mezőnymunkát végeztem, vagy szép passzokat adtam. Számomra a gól volt az egyedüli érték. Persze, mai fejjel már nem így gondolkozok, hiszen a futball lényegesen összetettebb ennél, és sokkal jobban épülhet az ember önbizalma, ha pici dolgokra, részsikerekre is odafigyel.

Akkor ez mára már megváltozott benned?

Idővel természetesen muszáj volt a játék többi területére is koncentrálnom, hiszen a futballban nem csak abban mérnek, hogy hány gólt rúgsz, hanem hogy milyen hasznos vagy a csapatod számára. Különösen manapság, amikor egy csatárnak ugyanúgy meg kell tanulnia védekezni, és kivenni a részét a passzjátékból.

A nagycsapathoz 2003-ban kerültél fel, ám az élvonalbeli debütálás még nem jött össze.

Szentes Lázár vezetésével nagyon erős csapata volt Debrecennek. Mindemellett, akkoriban még nem jelentett komoly hagyományt a fiatalabb játékosok beépítése. Bajzát Peti volt szinte az egyetlen, aki szóhoz jutott, és az, hogy ő rendszeresen játszott, valódi kuriózumnak számított.

Ennek okán Diósgyőrbe igazoltál.

Ők akkor jutottak fel az élvonalba, szerettek volna jó csapatot építeni, és én úgy gondoltam, beleillek az elképzeléseikbe. NB1-es tapasztalat hiányában is bizalmat szavaztak nekem, minden mérkőzésen kezdőként kaptam lehetőséget. Első teljes szezonomban tíz gólt szereztem. Azt gondolom, kezdésnek álmodni sem lehetett volna szebbet, többet. Ráadásul a csapat is elérte legfőbb célját, hiszen a bajnokság végén összejött a bennmaradás.

Első gólodat az Üllői úton szerezted. Ez egy debreceninek mindig presztízsértékkel bír.

Mindenkinek kívánom, hogy első találatát az Üllői úton jegyezze, hiszen ez számomra is hatalmas élményt jelentett. Ráadásul kifejezetten szépre sikeredett, miután lecsaptam egy lepattanó labdára, csináltam egy lövőcselt, majd Szűcs Lajos lábai között a kapuba lőttem. A gól ráadásul az egyenlítésünket jelentette.

A lövőcselek már-már védjegyeddé erősödtek az évek múlásával.

Való igaz, sok ember mondja nekem, hogy a lövőcselről én jutok az eszébe. Ez jólesik, hiszen ezek a trükkök belőlem jönnek, ösztönből, mindig az adott játékhelyzetnek megfelelően. Persze, sohasem akartam túlfeszíteni a húrt, sokkal inkább a hatékonyság lebegett, és lebeg a szemem előtt, elvégre nem játszhatok csak saját magamnak, a csapat mindennél fontosabb.

Miskolcról aztán Újpestre vezetett az utad.

Nagyon sok NB1-es csapat keresett akkor, ám az Újpest érdeklődése bizonyult a legvonzóbbnak, hiszen vezették a bajnokságot, emellett fontos volt számomra, hogy idővel válogatott legyek, később pedig külföldre szerződjek. Ezekre akkortájt még sokkal több esélyem mutatkozott egy fővárosi csapatból. Azt talán mondanom sem kell, hogy minden játékosnak nagy büszkeség az egyik legnagyobb magyar klub mezét viselni.

Nem nehezteltek rád emiatt a DVSC-nél?

Szerencsére bárhova mentem a későbbiekben, a jó viszony mindig megmaradt az itteni edzőkkel, emberekkel. Ezt különösen nagy dolognak tartom, elvégre, ha nem így alakul, most nem ülnék itt, és nem lennék a csapat tagja sem. Véleményem szerint a mai futballban rendkívül fontos, hogy bármi történik, embernek kell maradni. Úgy érzem, ez nekem mindig sikerült. Mindemellett azokban az időkben ugyanúgy hazajártam Debrecenbe, hiszen itt élt a családom, a barátaim, minden ide kötött.

2006-ban nem sok hiányzott, hogy keresztülhúzd a debreceniek bajnoki címről szőtt álmait. Az utolsó fordulóban szerzett fejesgóloddal néhány percig az újpestiek nyakában lógott az aranyérem. Végül kikaptatok, a DVSC pedig legyőzte a Pápát, így ismét a cívisvárosba került a trófea.

Pályafutásom egyik legszebb pillanata lett volna, ha megnyerjük azt a bajnokságot. Bár ha akkor arra kérnek, kívánjak egy győztest, az Újpest után nyilván a DVSC-t mondtam volna. Viszont nagyon közel voltunk az aranyéremhez, így ez fájó pontja pályafutásomnak.

A fővárosi években meghatározó játékosává váltál a lila-fehéreknek, később onnan jött össze a külföldi szerződés is. Pályafutásod legszebb időszakát töltötted ott?

Jó csapatunk volt, sok gólt rúgtam, de én a pályám egészét teljesnek érzem, és nagyon hálás vagyok azért, hogy ennyi sikerben és szép pillanatban volt részem. Ami a külföldi időszakomat illeti, minden követ megmozgattam, hogy kipróbálhassam magam egy másik környezetben. Ez össze is jött, az Antwerpenben, amely remek döntésnek bizonyult. 15 gólt rúgtam az idényben, a szurkolók megválasztottak az év játékosának, csupa pozitív élménnyel gazdagodtam. Lehetett volna ebben több, végül nem így alakult. S később egy olyan, féléves periódus következett az életemben, mely során csapat nélkül voltam, és Pajkos János segítségével önállóan edzettem. Ekkor komoly dilemmát jelentett számomra, hogy hol folytassam.

Végül ismét a Diósgyőrre esett a választásod.

Nagyon intenzív volt az érdeklődésük, mindemellett olyan jövőképet vázoltak fel nekem, mely sokat segített a döntésem meghozatalában. Fontos szempontnak bizonyult, hogy Diósgyőrben olyan közeg és szurkolótábor fogadott, mely révén futballistának érezhettem magam. Innentől kezdve már nem akartam mindenáron külföldre igazolni, amihez hozzájárult, hogy megismerkedtem későbbi feleségemmel, majd miután állapotos lett a kisfiunkkal, mindent a családnak rendeltem alá, és valamennyi lépésemmel, döntésemmel arra fókuszáltam, hogy nekik mi a legjobb.

2014-ig erősítetted a DVTK-t, majd hazavezetett az utad.

Nagyon jólesett a DVSC megkeresése, és viszonylag gyorsan kikristályosodott bennem az, hogy hazatérek, és itt folytatom tovább.

Itt aztán a sokat üldözött bajnoki cím is összejött.

Amivel egy álmom vált valóra és jó érzést jelentett, hogy ehhez én is hozzá tudtam tenni a magamét, egy Pécs elleni tizenegyesgóllal, ami három pontot ért. Az volt az első mérkőzésem a DVSC felnőttcsapatában.

Két teljes szezonodban pedig a csapat házi gólkirálya lettél.

Jól ment a futball, emellett a környezet is ideális volt, mind szakmailag, mind emberileg.

Tavaly egy rövidebb nyíregyházi kitérő következett, mely után újfent visszatértél.

Férfiasan be kell vallanom, hogy a váltás szakmai tekintetben rossz döntésnek bizonyult, de én mindig szerettem nagyot álmodni. Volt is okom rá, hiszen olyan koncepciót raktam elém, amire csak annyit mondhattam, miért is ne. Végül nem alakultak jól az ott eltöltött hónapok, függetlenül attól, hogy nagyon sok jó embert, és barátot ismertem meg Nyíregyházán. Harag nem volt bennem a távozáskor, és szerencsére rövid úton visszatérhettem az NB1 vérkeringésébe, hiszen a DVSC igényt tartott rám.

Milyen célokkal vágtál neki a most futó idénynek?

Két héttel a bajnoki rajt előtt érkeztem, és addigra kialakult egy masszívnak tűnő gerinc. A rajt aztán nem sikerült túl jól, meg is kaptam a lehetőséget, de nem tudtam a kezdőbe verekedni magam. Később pedig feljavult a teljesítményünk, így egyre nehezebbé vált a dolgom. A mostani egy speciális helyzet, de nincs bennem sértődöttség, mindent megteszek a csapatba kerülésért, és szeretnék olyan példaértékű mentalitást képviselni, mellyel megmutathatom, hogy bármikor számíthatnak rám. Amennyiben lehetőséget kapok, szakmailag kell igazolnom, hogy helyem van a pályán.

A kupameccseken azért láthattuk, hogy még mindig nagyon érzed a kaput. Mindemellett a pályán kívül, az öltözői légkörben is kulcsszerep hárul rád.

Szerencsére nagyon sok jó mentalitású játékosunk van, akik nyitottak a tanácsainkra. Nekünk, rutinosabb labdarúgóknak pedig kötelességünk, hogy példát mutassunk. Mindenki szerényen teszi a dolgát, alázattal, amit jól mutat, hogy a Dorog elleni hazai vereség sem szegte kedvét a társaságnak. Mindenkiben az dolgozott, hogy kijavítsuk a hibát, és továbbjussunk. Szerencsére sikerült. Egyébiránt látnunk kell, hogy a labdarúgás hiába jelent egy hideg, profi világot, figyelnünk kell egymásra, a másik lelkivilágára, hiszen mindannyian emberek vagyunk. Példának okáért itt van Sós Bence, aki rendkívüli tehetség, egyben nagyon jó alany. Sokat beszélgetek vele. A Dorog ellen két szép gólt szerzett, ami annak köszönhető, hogy nem adta fel, és tette a dolgát akkor is, amikor épp nem kapott sok lehetőséget.

Van olyan fiatal, akinek stílusában, felfogásában saját magadat látod?

Úgy gondolom, nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy sok fiatal ígéret gyarapítja keretünket. Ők egytől-egyig jó szellemiségűek, ezáltal sokra vihetik a későbbiekben. Persze, sok múlik majd azon, hogyan kezelik a különböző szituációkat pályafutásuk során. Rossz és jó meccsek után egyaránt a következő feladat a lényeges, hiszen újra és újra bizonyítaniuk kell, elérni azt, hogy minden szituáció a pozitív épülésüket szolgálja. Ettől válhatnak fokozatosan egyre jobbá.

A csapatból kivel állsz a legszorosabb kapcsolatban?

Tőzsér Danival már gyerekkorunk óta nagyon jó barátságot ápolok, de mondhatnám Mészáros Norbit, Bódi Ádámot, vagy épp Jovanovicot, aki felfogásával méltán lehet példaképe a fiataloknak. Ha minden külföldi játékos ilyesfajta szellemiséget képviselne, érzésem szerint a magyar klubfutball is lényegesen előrébb tartana. Egyébként a rutinosabb mag mellett a fiatalokkal is remekül kijövök, mint mondtam, mindenben számíthatnak rám. De szerencsére most adott egy kitűnő mentalitású csapat, erős közösséggel, melyben mindenki fordulhat a másikhoz.

Hogy érzed, mennyi lehet még benned élvonalbeli szinten?

Úgy vélem, ameddig az ember jó teljesítményre képes, nem érzi tehernek az edzést, értéket jelent klubja számára, addig mindenképp érdemes folytatni. Éppen ezért egyelőre én sem gondolkozom a befejezésen.

S a távolabbi, futball utáni életen?

Folyamatosan építem a jövőmet, nemrég iratkoztam be egyetemre, ahol szeptemberben kezdem majd a tanulmányaimat, sport- és rekreációszervezés szakon. Idáig nehéz volt összeegyeztetnem az élsportot és a családot a tanulással, de most, hogy valamivel nagyobbak a gyerekek, lehetőségem nyílik arra, hogy elkezdjem a sulit. Szeretnék diplomát szerezni, amivel régi álmom válna valóra.

Gyermekeid mennyi idősek? Barátkoznak-e már a sportolással, akár a futballal?

Kisfiam öt és fél, kislányom pedig két és fél éves. Kisfiam már jó barátságban áll a labdával, szeret focizni. Kislányom számára a sportolás egyelőre még nem jött el, de ő is nagyon aranyos és aktív.

Gondolom, szabadidőd legnagyobb részét ők kötik le.

Így van, és bár a szülői élet áldozatokkal jár, ez egy édes teher, és én maximálisan egyet tudok érteni azzal, aki azt mondja, a gyereknevelés a legcsodálatosabb dolog a világon. Ezzel együtt persze, a legnehezebb is, hiszen rengeteg kihívást tartogat a hétköznapokra. Mindenesetre én nagyon boldog vagyok, és minden pillanatban azon töröm a fejem, hogyan lehetne egyre jobb, teljesebb az életünk.

Ezen felül mit csinálsz szívesen?

Nagyon szeretek olvasni, mert kikapcsol. Emellett a barátokkal is igyekszünk programokat szervezni, amikor a gyerekek mellett lehetőségünk nyílik rá.

Néhány gondolat erejéig visszatérve a sporthoz, leginkább a jelenleg futó szezonhoz… Mennyi lehet az együttesben idén? Mi a cél?

Volt egy beszélgetés a csapaton belül az öltözőben, mely során hangsúlyoztam, a legfontosabb, hogy mindig a következő meccsre koncentráljunk, és soha nem szabad azon agyalnunk, hogy a kupa vagy a bajnoki bronzérem elérhető cél. Fiatal és formálódó együttes a miénk, így nem veszhetünk el a részletekben. Dolgozunk, tesszük a dolgunkat, mert csak ez jelenthet tényleges és pozitív előrelépést számunkra.

Nemrég arról beszéltél, hogy szeretnéd elérni a százgólos álomhatárt az NB1-ben.

Ez mostanra átértékelődött valamelyest. Ugyanúgy előttem van, de a kevesebb játéklehetőség miatt az a legfőbb, hogy minél hamarabb betaláljak a tavaszi félszezonban.

Ha most kellene összegezned, jó szájízzel tekintenél vissza az eddigi, futballpályán eltöltött éveidre?

Vannak emberek, akik azt mondták nekem, hogy lehetett volna bennem több, de én ezt nem így gondolom. Elvégre senki nem tudhatja, honnan indultam, miképp azt sem, hogy rengeteg olyan dolgot tudtam kihozni ebből az egészből, ami egyébként nem lett volna bennem. Gondolok itt arra, hogy elég vékony és kistermetű srác voltam, de rengeteg pluszmunkát végeztem, sokat erősítettem, így helyt tudtam állni. Mindezt saját elhatározásból, nem pedig mások kérésére, vagy utasítására tettem, és ahogy korábban, úgy most is mindent megteszek azért, hogy értékes, jó futballistaként segítsem a csapatom.

 

Tisza Tibornak további sok sikert és boldogságot kívánunk, a pályán, és azon kívül is!

T.S.