
A Kukësi elleni meccs jó példája volt annak, hogy hiába van megnyugtató előny birtokában egy csapat, már az első perctől kezdve 100%-ig kell koncentrálni. Az elején nagyon ránk ijesztettek az albánok, gólt is szereztek, ha ismét betalálnak a kapunkba az első játékrészben, amire volt is lehetőségük, nagyon meleg lett volna a vége. A srácok viszont jól reagálták ezt le, fokozatosan ellenfelük fölé nőttek, az egyenlítő találattal mondhatni le is zárták a mérkőzést. Sikerült, amit elterveztünk, továbbjutottunk és a Torinót láthatjuk vendégül a Nagyerdei Stadionban.
Előtte viszont idegen vár ránk egy összecsapás az olasz csapat ellen csütörtök este. A Torino nagyon erős gárda, olyan kvalitású játékosokkal rendelkeznek, akik kevés helyzetből is eredményesek tudnak lenni, labdabiztosak, de véleményem szerint, meglephetjük őket. Amikor még én is pályára léptem a Rosenborg elleni hazai Európa-liga selejtezőn, annak ellenére, hogy papíron jobbak voltak a norvégok, az első félidőt 1:0-val zártuk. Sajnos a második félidei rövidzárlatot kihasználták, két gólt szereztek, de meg volt az esélyünk, hogy jól szerepeljünk. Úgy gondolom, ez az olaszok ellen is meg lesz, a csapat képes erre. Okosan, taktikusan kell játszanunk, szervezetten védekezni, nem szabad eltámadnunk magunkat. Az olasz csapatok, így a Torino is, célfutballt játszik, labdaszerzések után, kevés érintésből jutnak el a kapuig. Természetesen, nem szabad csak védekeznünk, felépített támadásokat kell vezetnünk, nem szabad ívelgetnünk, fontos, hogy földön játszunk. Védőharmadunkban járatva a labdát, üres területekbe való beindulásokkal, bepasszokkal lehetne operálni. Ez nem lesz könnyű, mert ellenfelünk birtokolni fogja a labdát. Stabilaknak kell lennünk, esetleges hátránynál sem szabad kapkodunk, két mérkőzésből áll a párharc. Az is előny lehet számunkra, hogy ellenfelünk sem hazai pályán játszik, ezt ki lehetne használni. Én nagyon bízok a csapatban, az az egység, amit Herczeg Andrásék teremtettek, messzire viheti a gárdát. Attól függetlenül, hogy játéktudásban jobb a Torino, az egymásért való küzdeni tudás, a debreceniség, ami jellemez minket, eredményes lehet. Bizakodó vagyok, azt gondolom, idegenben képesek leszünk egy döntetlenre.




