
Két komoly élvonalbeli múlttal, nagy hagyományokkal rendelkező csapat mérte össze erejét a Merkantil Bank Liga 14. fordulójában, a DVSC vasárnap a Győrt fogadta a Nagyerdei Stadionban. A Lokomotív erősen tartalékos összeállításban lépett pályára, a kezdőben sok fiatal játékos kapott helyet, voltak, akik életük első NB-II-es mérkőzésükre készültek. Igaz, a Győr sem a legerősebb keretével érkezett Debrecenbe, a zöld-fehérek is felforgatott csapattal várták az összecsapást, melynek végén háromgólos hazai győzelem született. – Szerintem egy nagy hőstett volt a Győr elleni győzelem, a meghatározó játékosok hiánya ellenére, magabiztosan gyűjtöttük be a három pontot. Annak ellenére, hogy szokatlan összeállításban játszottunk, bátran, támadó szellemben futballoztunk, jól használtuk a széleket, uraltuk a mérkőzést. Mint a korábbi meccseken, a mentalitással és az akarattal ezúttal sem volt gond. Az ETO is felvállalta a támadófutballt, de kiütközött a két gárda közti minőségi különbség. A fiatalok jó teljesítményt nyújtottak, bizonyították, lehet rájuk számítani, lassan helyet követelnek maguknak a csapatban, bár érződött a rutintalanság, még bele kell szokniuk a másodosztály iramába. Egyre több minden látszik abból, mit is akarunk játszani, úgy gondolom, játékban fejlődött a csapat – értékelte a TTM alapítója a Győr elleni mérkőzést.
Nincs megállás, szerdán újabb megmérettetés vár a piros-fehér gárdára, a hétközi fordulóban Kazincbarcikára látogatnak Bódiék. – A Kazincbarcika szerintem hasonló kvalitású csapat, mint a Pécs, Dorog, vagy éppen a Győr. Bár a 12. helyen állnak a táblázaton, csak néhány pontnyira vannak az élmezőnytől. A DVSC korábbi edzője, Vitelki Zoltán irányítja a szakmai munkát, illetve a Loki egykori játékosa, Bereczki is a Borsod megyeieket erősíti. Oda kell rájuk figyelni, képesek meglepetést szerezni, de nem gondolom, gondot jelentene a Loki számára a három pont megszerzése. Stabilizálni kell a játékunkat, idegenben is el kell kezdeni gyarapítani győzelmeink számát. Továbbra is azt mondom, türelmesen kell játszanunk, gyors labdajáratással, erős passzokkal kell operálnunk, kihasználva a pálya egész területét. Ez által tudunk nyomást gyakorolni ellenfelünkre, mellyel elérhetjük, hogy nem fogják bírni a tempónkat. Fontos, hogy mindenki a megfelelő pozícióban kapjon labdát, gondolok itt arra, hogy például Bódinak a középpályán, illetve a támadózónában passzoljanak a társak. Jól kell használnunk a széleket, pontosan érkezni a beadásokra, ez a Győr ellen is hatásos volt. Nincs könnyű helyzetben a szakmai stáb, nem lehet előre tudni, kikre számíthatnak szerdán, a jelenlegi helyzetben még a meccs napján is eshetnek ki játékosok. A nehézségek ellenére győzelmet várok, jó a csapatszellem, ha idegenben javul a játékunk, elhozzuk a három pontot – fogalmazott a Kazincbarcika elleni találkozó kapcsán Tisza Tibor.
Merkantil Bank Liga 15. forduló
Kazincbarcika – DVSC
11.04. 18:00 Kolorcity Aréna
KZT




