Tisza Tibor: “pontosabb befejezések kellenek, nem szabad saját térfélen és középpályán labdát veszíteni”

A DVSC egykori játékosa nagy taktikai harcra számít szombaton.

0

11-300x193 Tisza Tibor: "pontosabb befejezések kellenek, nem szabad saját térfélen és középpályán labdát veszíteni"

A Loki döntetlennel mutatkozott be hazai pályán a Mezőkövesd ellen, ha egészében nézem a mérkőzést, azt kell mondjam, a Debrecen közelebb állt a győzelemhez. Bár hátrányba kerültek, nem adták fel és nagy örömömre sikerült kiegyenlíteniük. Úgy gondolom, a csapat jó mentalitással játszott, erre a játékra lehet építeni.

Ismét hazai mérkőzés következik, ráadásul rangadó vár Tőzsér Daniékra szombaton a Diósgyőr ellen. A borsodiak szeretnék megszerezni első győzelmüket, biztos vagyok abban, az NB-1 egyik legjobb edzője, Fernandó alaposan felkészíti a csapatát. Nagy taktikai harcra számítok, hiszen Herczeg András is nagy taktikus, az fog dönteni a találkozón, hogy melyik gárda tudja jobban megvalósítani az edzői elképzeléseket. Azt várom, hogy a Loki megmutatja, a Nagyerdei stadionban tud dominálni, irányítani tudják a játékot, bár a DVTK is közel áll hozzám, de a DVSC-nek szurkolok és egy gólos debreceni győzelemre számítok. De ez nem lesz egyszerű, a Diósgyőr több gyors játékossal rendelkezik, kontrákból veszélyesek tudnak lenni, javuló játékot mutatnak, fiatal játékosaik bizonyítani akarnak. Fontos, hogy az adódó lehetőségeket nagyobb százalékban használják ki Bódi Ádámék, pontosabb befejezések kellenek, nem szabad saját térfélen és középpályán labdát veszíteni. Véleményem szerint, ha a Loki saját játékát tudja játszani, rá tudja erőltetni akaratát ellenfelére, a három pont Debrecenben marad.