Tisza Tibor: „Uralnunk kell a játékot”

Nyáron visszavonult támadónk szerint, fontos, hogy higgadtan és türelmesen játsszon a csapat a Puskás Akadémia ellen.

0

dvsc_haladas_20180901_56-1-300x200 Tisza Tibor: „Uralnunk kell a játékot”

Szerencsére ki tudtam menni a Nagyerdei Stadionba, így élőben láthattam a mérkőzést, a lelátóról szurkolhattam a csapatnak. Magával a játékkal nem volt különösebb gond, stabilak voltunk, vezettünk is, de nem éreztem a játékosokban azt a „gyilkos” ösztönt, amivel már az első félidőben megnyerhettük volna a mérkőzést. Ez meg is bosszulta magát, kiegyenlített a Paks, de a futballban ritkán látható góllal az utolsó percben sikerült megszereznünk a három pontot. Bódi Ádámnak magyar szinten, de szerintem európai viszonylatban is kivételes rúgótechnikája van, minden pontrúgása nagyon veszélyes tud lenni. Ez a mérkőzés úgy marad meg a szurkolók emlékezetében, hogy Ádám érintés nélkül csavarta be a szögletet az ellenfél kapujába. Bár mérkőzés után személyesen is kifejeztem neki elismerésemet, itt is szeretnék gratulálni ehhez a fantasztikus találathoz.

De nincs megállás, szombaton kezdődik a második kör a bajnokságban, ismét a Nagyerdei Stadionban lépünk pályára a Puskás Akadémia ellen, akiket az első fordulóban sikerült legyőznünk. A felcsútiak nem gyenge csapat, játékoskeretük alkalmas lenne arra, hogy a középmezőnyben végezzenek, de jelenleg a bennmaradásért küzdenek, így számukra minden pontnak nagy értéke van. Egy sikeresen megvívott találkozón vannak túl, a Ferencvárost sikerült legyőzniük, egy szép, szintén ritkán látható találattal, ez biztos, hogy növelte az önbizalmukat. Jó játékosok alkotják a keretüket, de úgy gondolom, nem nagyon vannak olyanok, akik meccseket tudnának eldönteni. Igazából számomra még nem körvonalazódott, mi lehet az erősségük, vannak fellángolásaik, képesek jó játékra, de sokszor nem értem, mit is szeretnének játszani.

Úgy gondolom, a Paks elleni teljesítmény akár elég is lehet a Puskás ellen, de akkor szerintem megint pengeélen táncolnánk. Uralnunk kell a játékot, megmutatni, hazai pályán tudunk dominálni, de fontos lesz a higgadtság, ne az legyen a fejekben, mindenáron győzni kell. Természetesen, győzni szeretne a csapat, de türelmesen kell játszanunk. Úgy gondolom, ha kontrajátékra rendezkednénk be, azzal meg tudnánk lepni a védelmüket, de ez csak az én szubjektív véleményem. Támadásban, főleg a végjátékban, mindenképp javulnunk kell, a támadóinknak jobban ki kell venniük a szerepüket a csapat előrejátékából. A kulcs, két középpályásunk, Varga és Bódi milyen napot fognak ki, Ádám szemmel láthatóan jól érzi magát szerepkörében és ez jó hatással van a többiekre. Kevintől azt várom, rázza meg magát, vegye vállára a csapatot, csak a játékra koncentráljon, azt a teljesítményt nyújtsa, amivel felhívta magára a figyelmet, góllal, gólpasszokkal segítse a csapat eredményes szereplését. Nagyon tehetséges játékos, de kellene még egy kis plusz tőle. Véleményem szerint, a csapat formáját tekintve, illetve az hogy hazai pályán játszunk, meg lehet a győzelem.