
Franciaország – Belgium
Személy szerint, többet vártam minőségben ettől a találkozótól, de a mérkőzés színvonalára és iramára nem lehetett panasz. Mindkét csapat előtt meg voltak a lehetőségek, de akcióból nem sikerült betalálniuk, a franciák rögzített játékhelyzetből, szöglet utáni fejesből tudták megszerezni a győztes találatot. Hiányoltam a belgáktól azt a fajta győztes mentalitást, amit a másik mérkőzésen, a horvátoktól láttam, meghatározó játékosaik, De Bruyne és Hazard határozatlannak tűntek a kapu előtt a befejezéseknél. Ettől függetlenül, nem vallottak szégyent, jól játszottak, de ahhoz, hogy döntőbe kerüljenek, bravúrra lett volna szükségük, a franciák minőségben jobbak. Szerintem, a mérkőzés összképét tekintve, igazságos eredmény született, a gallkakasosok megérdemelten vannak ott a világbajnoki döntőben.
Anglia – Horvátország
Izgalmas, fordulatos mérkőzést játszott egymással a két válogatott. Az angolok talán túl hamar szerezték meg a vezetést, mert a gól után óvatosabban kezdtek el játszani, tudat alatt visszafogottabbak lettek, nem tudták feltenni az I-re a pontot, volt 2-3 lehetőségük a gólszerzésre, amivel végleg eldönthették volna a mérkőzést. A horvátok már jobb teljesítményt nyújtottak, mint előző két mérkőzésükön, fokozatosan lendültek játékba, a második félidő közepétől saját kapujuk előtt tartották az angolokat, akik nem bírták a nyomást. Az egyenlítő találat után is horvát fölény volt a jellemző, még nagyobb hittel játszottak, képernyőn keresztül is lehetett érezni a győzni akarást, aminek meg is lett az eredménye. Itt is, mint a másik mérkőzésen, a jobb csapat jutott a döntőbe, az angoloknak nem volt igazi vezére, a stabil védelmüket Modricék többször meg tudták bontani, ezt a rutintalanság számlájára írom, hiszen fiatal játékosok alkotják a keretet.
A végső párharcok következnek, először a bronzmérkőzés, amire sokan legyinteni szoktak, szerintem pedig meg van respektje a harmadik helynek, mind az angolok, mind a belgák teljes erőbedobással fognak játszani, mindent meg fognak tenni, hogy megszerezzék a harmadik helyet. Biztos, hogy mindkét gárdában pályára fognak lépni olyan játékosok, akik eddig kevés lehetőséget kaptak. Véleményem szerint, ebből az összecsapásból a belgák kerülnek ki győztesen.
A vasárnapi döntő is jó mérkőzésnek ígérkezik, úgy gondolom, a horvátok nem fognak belemenni egy rohanós játékba, a lábak azért megérzik, a hosszabbításos mérkőzéseket, szerintem kivárásra fognak játszani, tudatosan átadják majd a területet. De ez A világbajnoki döntő lesz, az is lehet, mindkét csapat maximális erőbedobással fog küzdeni az aranyéremért, szerintem a lefújás után a horvátok emelhetik magasba a világbajnoki trófeát.




