Tökéletesen működött a kontrajáték

A DEAC fegyelmezett játékának és a jó taktikának köszönhetően megnyerte a keleti rangadót.

0

46089486_1999854263441782_3095724990012588032_n-300x172 Tökéletesen működött a kontrajáték

Az egyetemi alakulat a 10. helyen álló Diósgyőr otthonába látogatott a bajnokság 25. fordulójában. A borsodiak ellen kellemes emlékeik vannak Sáfár László legényeinek, hiszen az őszi összecsapást 4:1-re megnyerték. Az első félidőben a hazaiak játszottak fölényben, csapatunk jobbára csak védekezett, elvétve próbálkoztak egy-két gyors kontrával. A DVTK fölénye meddőnek bizonyult, nem találtak rést a debreceni védelmen, kicsit bele is fáradtak a maguk diktálta nagy iramba. Szünet után ismét nagy nyomást helyeztek egyetemistáinkra, de egy gyors kontra végén Kerekes révén megszerezte a vezetést a DEAC. Ez megtörte a vendéglátók lendületét, de továbbra is támadásban maradtak. A kontra másodjára is hatásosnak bizonyult, Spitzmüller kettőre növelte az előnyt, ez szinte sokkolóan hatott a Diósgyőrre, akik próbálkoztak ugyan, de csak egy büntetőből szerzett szépítő találatra futotta erejükből a 90. percben, de ez már nem veszélyeztette a DEAC győzelmét.

Egy rendkívül fontos mérkőzést nyertek meg a fiúk, ami önbizalmat adhat a folytatáshoz.

Szép volt srácok!

DVTK-II. – DEAC: 1:2 (0:0)

DEAC: Szabados, Ramos (Balogh 77’), Nagy Z., Karikás, Kerekes (Sidibe 75’), Katona, Nagy R. (Sütő 84’), Bíró, Spitzmüller, Patócs, Kiss

Edző: Sáfár László

Gólszerzők: Kerekes Krisztián 49’, Spitzmüller István 67’

Sáfár László: Az őszi meccshez képest annyiban volt változás, hogy ellenfelünk zsinórban négy győzelemmel várta a mostani találkozót, nekünk pedig nem termett sok babér tavasszal, ez pedig rossz hatással volt az önbizalmunkra. Ellenfelünk támadólag lépett fel, nyomást gyakorolt ránk, próbáltunk minél zártabban védekezni, labdaszerzések után gyors kontrákat vezetni. Szerencsére a Diósgyőr játékában nem volt átütő erő, így komolyabb helyzeteket nem tudtak kidolgozni. Kontrákból kétszer eredményesek voltunk, a vége kicsit izgalmasan alakult, a szépítő találat után a hosszabbítás perceiben minden mindegy alapon rohamozott ellenfelünk, de sikerült minden próbálkozásukat meghiúsítanunk.