Tóth Kristóf az idősebbek közt is Magyar Bajnok!

A két héttel ezelőtti rendkívül sikeres debreceni U15-ös magyar bajnokság után az U17-es korosztályban is remekeltek a DSC-SI tollaslabdázói.

0

                                                         3484-167x300 Tóth Kristóf az idősebbek közt is Magyar Bajnok!Fotó:debrecenisportcentrum

A budapesti versenyen folytatódott a cívisvárosi erődemonstráció, hiszen a két évvel idősebbek között is megszerezte egyesben a honi bajnoki címet Tóth Kristóf, sőt a dobogó harmadik fokára csapattársa, Kiss Benjamin is felállhatott. A két fiú párosban már egymás oldalán menetelt, egészen a bronzéremig.

A lányoknál egyéniben a szintén U15-ös Kovács Fanni újra megcsillogtatta tudását, ami ezúttal a harmadik helyhez volt elég. Nagyon jó teljesítményt nyújtott a még csak 13 éves (!) Orosz Tekla is, aki a nála három évvel idősebb pécsi vetélytársa ellen egy hajszálnyira volt a bravúros éremszerzéstől, de végül a döntő játszma során alulmaradt.  Siska Emese is hasonló cipőben járt, de egészen biztos, hogy némi versenyzői és mentális rutin megszerzése után sokkal előrébb juthat. Dalmi Panna tudásszintjének megfelelően teljesített játékban, de a szerencse most nem állt mellette a két szoros szett során (24/26, 24/26).

Ugyanitt rendezték meg az U11-es magyar bajnokságot is, a Mester József által edzett öt nagyon szorgalmas és tehetséges versenyzőnknél (Magura Sára, Béri Bernát, Gulyás Attila, Tacsi Zalán, Ötvös-Tóth Zétény) még nem az eredmény, hanem a sportág iránti alázat és fanatizmus volt értékelhető.