Fotó: deac.hu
Sorozatban ötödik győzelmére készült vasárnap este a DEAC női röplabdacsapata az NB II-ben, Ratkos Petráék ezúttal a Jászberényt látták vendégül. Az egyetemisták az első fordulóban elszenvedett vereséget követően szárnyakat kaptak, legyőzték többek között a városi rivális Eötvöst, valamint a dobogós TFSE gárdáját, ezúttal pedig a tabella negyedik helyén álló jászságiak ellen kellett bizonyítaniuk.
A Debreceni Egyetem röplabdázói igyekeztek semmit sem a véletlenre bízni, s Árvai Vanessza vezérletével elléptek riválisuktól. Az első játszmában nem volt kérdés, hogy melyik a jobb csapat, ezt a felvonást 25:14-re húzták be a mieink. A folytatásban a nyitásainkkal termeltük a pontokat, előbb Borók Orsolya, majd Mátyus Panna szerválta ki a jászberényieket. A második szettben hamar ötpontos előnyre tettünk szert, s bár az időkérés után összekapta magát riválisunk, ezt a szettet is a DEAC nyerte (25:19).
Ekkor csupán egyetlen lépés választotta el a házigazdát a három pontot érő győzelemtől, ám sajnos a Jászberény új erőre kapott, így nem tudtuk lezárni a mérkőzést. Sorozatban öt ponttal indították a harmadik játszmát a vendégek, az előnyt pedig nem is engedték ki a kezükből, következhetett tehát a negyedik felvonás. Ott aztán ismét a debreceniek akarata érvényesült, Péteri Vanda és Hajdu Anna vezérletével 25:21-re nyertük a szettet, 3:1-re pedig a mérkőzést.
A tabella második helyén álló DEAC immár öt mérkőzés óta veretlen az NB II-ben, vasárnap pedig a sereghajtó Kistext otthonában gyarapíthatja tovább pontjait.
Női röplabda NB II, E-csoport
DEAC – Jászberényi RK 3:1 (14, 19, –21, 21)
P.G.





